Hátborzongató

2022.01.29. 07:35

Évekig a fagyasztóban őrizte felesége hulláját a kalapácsos rém

A férfi valószínűleg egész hátralévő életét rácsok mögött tölti majd.

Most született ítélet annak a férfinak az ügyében, aki még 2015-ben verte agyon egy kalapáccsal a feleségét, majd fogta a holttestet, és belegyömöszölte egy fagyasztóba, ahonnan csak hosszú évekkel később került elő némi mirelit étel kíséretében – írja a Bors.

A Missouriban élő Larry A. Dinwiddie azt követően bukott le, hogy az általa bérelt raktár egyik alkalmazottja valamiért kinyitotta a tárolót, és belenézett a fagyasztóba, ami a néhai Cynthia Dinwiddie testét rejtette. A most 59 éves férfi ugyan elismerte tettét, ugyanakkor azzal védekezett: neje folyamatosan bántalmazta őt. Ezt utólag a hatóságok igazolták, ennek ellenére nem tekintettek a tényre különösebb enyhítő körülményként, mondván: más megoldást is választhatott volna, mint a gyilkosság.

Larry A. Dinwiddie a holttest elrejtése kapcsán arról beszélt a tárgyalás során: nem tudta, mit tegyen vele, ezért döntött úgy, hogy egy fagyasztóba rejti, majd bérelt egy raktárat, ahová azt beállította. A férfit 25 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ami azt jelenti, hogy könnyen lehet, soha többé nem szabadul már – írja a Law and Crime oldala.

                                                                                                                                                                              Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!