2025.06.13. 09:17
Eurómilliárdokat veszít Európa az illegális cigaretta miatt
Ráadásul a helyzet egyre rosszabb. Míg a legális cigaretta fogyasztása csökken, az illegális cigaretta egyre nagyobb teret hódít a kontinensen.
2024-ben az illegális cigaretta a teljes fogyasztás 10 százalékát tette ki: vagyis minden tizedik elszívott szál a feketepiacról származik – derül ki a KPMG legfrissebb jelentéséből. A Világgazdaság által ismertetett tanulmány szerint hiába csökken az európai dohányfogyasztás, az illegális dohánytermékek piaca hatodik éve növekszik.

Fotó: Alex Unders / Forrás: Shutterstock
A növekedés különösen Franciaországot és Hollandiát érinti. Franciaországban az illegális fogyasztás aránya már eléri a 38 százalékot, míg Hollandiában egyetlen év alatt megduplázódott. Magyarországon a feketepiac aránya 13 százalék, ami 0,9 milliárd szál illegális cigarettát jelentett 2024-ben, 0,38 milliárddal többet, mint egy évvel korábban. Ez 175 millió eurós adókiesést okozott az államnak.
Ha a feketepiaci cigaretták legálisan kerültek volna forgalomba, az európai országok összesen 19,4 milliárd eurónyi adóbevételhez jutottak volna hozzá – ez akkora összeg, amely sok államban akár az egészségügy vagy az oktatás finanszírozását is érdemben javíthatná – hívja fel a figyelmet a jelentés.
Arról, hogy a feketepiaci dohánytermékek között hogyan alakul a hamis termékek aránya, illetve hogy miként alakul a hevített dohánytermékek piaca, a Világgazdaság cikkéből kiderül.