piac

2020.12.19. 09:00

Tizedik hónapja csökkent a svájci órák eladása novemberben

Az eladott karórák darabszámában a legnagyobb visszaesés az 500 frank alattiaknál mutatkozott.

Forrás: Shutterstock

Már a tizedik egymást követő hónapban csökkent a svájci óragyártó ágazat eladása novemberben, a visszaesés azonban kisebb volt az októberinél, elsősorban a kínai keresletnövekedés hatására.

A svájci óraipari szövetség (FHS) honlapján szereplő adatok szerint novemberben a teljes óraexport értéke éves összevetésben 3,2 százalékkal, 1 milliárd 936 millió frankra csökkent. Ezen belül a karórák kiviteléből származó bevétel ugyancsak 3,2 százalékkal, 1 milliárd 842 millió frankra mérséklődött tavaly novemberrel összevetve.

Az idei első tizenegy hónapban az óragyártó ágazat bevétele 15 milliárd 266 millió frank volt, 23,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

Az eladott karórák darabszámában a legnagyobb visszaesés az 500 frank alattiaknál volt novemberben, 27,4 százalék tavaly novemberrel összevetve. Ebben a kategóriában a bevételcsökkenés 19,3 százalékot tett ki.

A 500 és 3 ezer frank közötti közepes árkategóriájú karórák eladása nem változott éves szinten, az értékesített órákból származó bevétel 0,5 százalékkal mérséklődött.

A felsőkategóriás, 3 ezer frank feletti órák eladott darabszáma 16,1 százalékkal esett, az ebbe a kategóriába tartozó órák eladásából származó bevétel pedig 3,2 százalékkal csökkent éves összevetésben.

Novemberben Kína volt a svájci órák legfontosabb felvevő piaca 15,5 százalékos piaci részesedéssel, az ide irányuló órakivitel értéke 69,5 százalékkal, 301,1 millió frankra emelkedett.

A svájci órák második legnagyobb piaca szeptemberben az Egyesült Államok volt, 12,4 százalékos részesedéssel, a svájci export 2,8 százalékkal, 240,2 millió frankra csökkent.

A harmadik legfontosabb piac 9,4 százalékos részesedéssel Hongkong volt, ahová a múlt hónapban exportált svájci órák értéke 181,9 millió frank volt, 14 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A negyedik legnagyobb, 7,4 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Japánban a svájci órák eladása 2,4 százalékkal, 144 millió frankra nőtt.

Az 6,3 százalékos piaci részesedésű Nagy-Britanniában az értékesítés 21,8 százalékkal, 122,8 millió frankra emelkedett.

A novemberben sorrendben hatodik, 5,3 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Németországban az értékesítés 1,1 százalékkal, 102,9 millió frankra süllyedt.

Novemberben ebbe a hat országba irányult a svájci óraexport 56,4 százaléka, az eladásból származó együttes bevétel 11,3 százalékkal, 1 milliárd 93 millió frankra emelkedett.

Svájc tavaly 21 milliárd 681 millió frank értékben exportált órákat, 2,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!