Kiderült az igazság

2022.09.18. 10:00

Árulkodó testbeszéd: így érez valójában III. Károly

A király nem szégyellte kimutatni érzelmeit édesanyja halálát illetően. Amikor azonban Harry és Meghan került szóba, megváltozott a viselkedése.

Forrás: AFP

III. Károly király „nyíltan érzelmes és magabiztos volt”, amikor először beszélt a nemzetéhez uralkodóként – árulta el Judi James testbeszédszakértő. A 73 éves király édesanyja vonatkozásában sebezhető fiának, a kötelezettségeit illetően pedig kitartónak mutatta magát - derül ki a Metropol cikkéből.

„Eltűntek az elfojtott érzelmek, helyettük a személyes hangnem és a rendkívüli szomorúság” jelent meg szavaiban és gesztusaiban. Bánatos és megható beszéde során egyszer jelent meg mosoly az arcán, akkor, amikor kedvesét, Kamillát említette. Utóbbi mozzanatból látszik, hogy felesége a legfőbb támasza.

Büszkesége tükröződött, amikor Katalint és Vilmost hozta szóba, amikor azonban Meghant és Harryt említette, csak úgy áradt a szomorúság a lesütött szemmel beszélő királyból. Mikor szeretetét fejezte ki irántuk, egy apró sóhaj is elhagyta a száját, vélhetően azért, mert nem helyesli, hogy a pár a királyi családtól elszigetelve kezdett új életet – írja a Daily Mail.

Forrás: AFP

Amikor II. Erzsébet királynő állapota kritikussá vált, a családtagok hozzá siettek, de Meghan nem csatlakozott férjéhez. Felröppent a hír, hogy maga Károly király kérte meg Harry herceget, hogy csak a legszűkebb család legyen jelen. A királyi család egyik szakértője szerint azonban maga Meghan sem akart a királynőhöz menni, mert tartott tőle, hogy nem lenne része szívélyes fogadtatásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!