forgatnak

2019.05.06. 09:54

Bevette a jenői tavat Danny DeVito

A kosztümös film rendezője az az Oscar-díjas Barry Levinson, aki az Esőember című klasszikust is rendezte.

Forrás: Shutterstock

Az egész magyar és nemzetközi sajtót megtévesztette Danny DeVito és új filmjének, a Harry Haftnak a stábja: az előre beharangozott Ócsa helyett végül Diósjenőn forgattak. A stáb a festői halastavat bérelte ki két napra, itt készülhettek a 2020-ra moziba kerülő film első képkockái – tudta meg a Vasárnapi Bors.

A mozi a II. világháború után játszódik, és Harry Haft Auschwitz-túlélő ökölvívóról szól.

Haft a koncentrációs táborokban foglyokkal harcolt, a háború után pedig kénytelen szembenézni az emlékek és a bűntudat folyamatosan előtörő és riogató rémképével.

A kosztümös film rendezője az az Oscar-díjas Barry Levinson, aki az Esőember című klasszikust is rendezte.

Egyelőre azt sem tudni, hogy mi lesz a köpcös filmsztár valódi szerepe.

Pár stábtag erre a két napra a Békástó Panzióban szállt meg, ám DeVitót valószínűleg ekkor is Budapest valamelyik fényűző szállodájába vitték aludni.

A környéken lakókkal titoktartási szerződést írattak alá. DeVito egy kis golfautóval közlekedett, ám amint valaki le szerette volna fényképezni, azonnal ugrottak a biztonságiak – mesélte a lapnak egy helybéli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!