Boldog pár

2018.06.07. 11:58

Beyoncé és Jay-Z ismét férj és feleség

Az énekesnő a koncertjén mutatott egy családi felvételt házassági fogadalmának megújításáról.

A pár közös turnéja, az On The Run II nyitókoncertjén osztotta meg a közönséggel, hogy nemrégiben megújították esküvői fogadalmukat – írja a Híradó.hu. Cardiff Principality stadionjában óriás kivetítőn játszottak be egy rövid videofelvételt a ceremóniáról. A pár ezzel ünnepelte áprilisi, immár tizedik házassági évfordulóját.

Fotó: Twitter

 

A két énekes házassága megszenvedte az elmúlt pár évet, főképpen Jay-Z állítólagos hűtlensége miatt, mely miatt 4:44 albumában kért úgymond bocsánatot. Azonban Beyoncé és Jay-Z kapcsolata mára ismételten sziklaszilárd, Jay-Z állítólag nem kockáztatná még egyszer a családját, mely tavaly nyáron öt fősre bővült az ikrek, Rumi és Sir megérkezésével.

A házaspár a show során több fotót is mutatott a rajongóknak, melyen két kisbaba látható a karjaikban, de ezekről kiderült, hogy valójában nem a kis Rumi és Sir szerepel rajtuk, akikről eddig csupán egy fotót tettek közzé, nem sokkal születésük után.

A babák június 13-án lesznek egy évesek, így nem kizárt, hogy valamelyik turnéállomáson friss képet is láthat róluk a közönség.

Borítókép forrása: Wikimedia / idrewuk / CC BY 2.0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!