western

2018.05.23. 11:40

Elhunyt A piszkos tizenkettő egyik sztárja

Clint Walker 90 éves volt.

Hétfőn szívelégtelenségben meghalt Clint Walker hollywoodi westernsztár, akit a nézők A piszkos tizenkettő című filmből is ismerhettek. Walker a New York Times jelentése szerint Észak-Kaliforniában hunyt el – írta a Variety.com.

A színész az ötvenes évek közepétől hét évadon át szerepelt a Cheyenne című, polgárháború után játszódó westernsorozatban. Később Frank Sinatra őt választotta ki a Csupán a bátrak című háborús filmjének kulcsszerepére, majd az 1967-ben forgatott A piszkos tizenkettő című háborús drámában Samson Poseyt alakította.

Szerepelt egyebek mellett A nagy bankrablás és a Sam Whiskey című westernben, 1977-ben pedig a Deadly Harvest című kanadai drámában Kim Cattrall oldalán.

Walker énekesként is sikeres pályát futott be, a Cheyenne több betétdalát ő énekelte, és 1959-ben egy karácsonyi albuma is megjelent. Később A grizzly éjszakája című westernjében énekelt még.

Az 1,98 méter magas, kék szemű, jóképű színésznek már 1960-ban csillaga volt a Hírességek sétányán, 1997-ben pedig megkapta a western műfajában odaítélt Golden Boot-díjat. Ikernővére 2000-ben hunyt el. Háromszor nősült, első feleségétől egy lánya született.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!