filmfesztivál

2018.05.10. 20:18

Nem jutottak el Cannes-ba az egyiptomi versenyfilm főszereplői

Kirill Szerebrennyikov orosz és Dzsafar Panahi iráni rendező mellett az egyiptomi versenyfilm főszereplői sem érkeztek meg a 71. cannes-i filmfesztiválra. Az egyiptomi-osztrák Abu Bakr Shawky első filmje, a Yomeddine (Utolsó ítélet) című alkotás szereplőit adminisztratív okokból nem engedte el Egyiptom a világpremierre.

A 32 éves rendező filmje a hivatalos versenyprogram első nagy revelációja, amelyet a szerda esti díszbemutatón és a csütörtöki sajtóvetítéseken is hatalmas tapssal és ovációval fogadott a közönség.

A másfél órás történet egy leprás férfi és egy árva, fekete bőrű kisfiú barátságról szól, akik együtt indulnak családjaik felkutatására Egyiptomon keresztül. A főszereplő Rady Gamal az életben is leprás amatőrszínész, az Obama becenevű kisfiút pedig Ahmed Abdelhafiz játssza.

„Reméljük, hogy a jövőben bepótolhatjuk, és ők is érezhetik majd az elismerést” – mondta a fiatal rendező cannes-i sajtótájékoztatóján.

Az egyiptomi road movie főhőse Beshay, aki felesége halála után elhagyja a lepratelepet, ahol addig élt, és egy szamárral útnak indul szülőfalujába, miközben csatlakozik hozzá a szomszédos árvaházban élő kisfiú. A kalandokkal teli úton többször megmentik egymás életét, megtapasztalják az éhséget, a magányt, de találkoznak saját maguknál is marginálisabb emberekkel, koldusokkal és mozgássérültekkel, akik segítenek nekik végül eljutni Beshay családjához.

A kirekesztettekről szóló, időnként meseszerű történet a kortárs Egyiptomban játszódik, rávilágítva a keresztények és muzulmánok közötti különbségekre is, de alapvetően nem politikai hangvételű alkotás. A rendező mindenekelőtt David Lynch Az elefántember című filmjét tartja alkotása előképének, elsősorban arra a jelenetre utalva, amikor a leprás főhős azt kiabálja, hogy értsék meg, hogy ő is ember, nem pedig állat. A Yomeddine alapvetően az ő emancipálódásának és „emberré válásának” története.

„Az az elvárás, hogy a közel-keleti filmek politikusak legyenek vagy vallási kérdésekkel foglalkozzanak, de mi olyan embereket akarunk a lehető legjobban megmutatni, akik egyedül próbálnak boldogulni” – hangsúlyozta a rendező, aki nem tagadja, hogy a leprás főszereplő szándékosan keresztény, a kisfiú pedig fekete bőrű, mert ez is erősíti kirekesztettségüket a többségében muzulmán arab országban.

Az egyiptomi apától és osztrák anyától Kairóban született Abu Bakr Shawky hazájában kezdte, majd New Yorkban fejezte be filmes tanulmányait, és 2008-ban készített már egy dokumentumfilmet egy egyiptomi lepratelepről, ahol a játékfilm egy része is játszódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!