Piliscsabai családi ház nyerte a Média Építészeti Díját

Őrfi József saját házát bővítette ki, a tervezést és a kivitelezést is ő végezte.

Őrfi József saját maga tervezte és építette piliscsabai családi háza nyerte épület kategóriában a Média Építészeti Díját, amelyet szombat este adtak át Budapesten. A tervek között Takács Gyula finnországi skanzenépülete lett a nyertes.

A tervezésnél fontos szempont volt az olcsó anyagok használata, amivel az építész a szakmai bírálók tetszését is elnyerte – közölték a szervezők az MTI-vel.

Terv kategóriában az idei zsűri Takács Gyula finnországi Seurasaari skanzen fogadóépületét díjazta. Az építész két éve azért költözött Finnországba, hogy teljes mélységében megismerhesse a finn faépítészetet. A zsűri különdíját a Palatinus fürdő rekonstrukciójával az Archikon nyerte.

„A város 21. századi formában kapta vissza ezt a műemléket”

– indokolták döntésüket a zsűriző újságírók.

A médiazsűri mellett a közönség is kiválasztott egy győztes épületet, illetve tervet: a rendezvényen részt vevő közönség szavazatai alapján a megvalósult épületek közül Vas Norbert, Pozsár Péter és Varsányi András algyői családi háza nyert, míg a tervek közül Takács Gyula finnországi skanzenépülete kapta a közönségdíjat is.

Az Index különdíjára online lehetett szavazni, ez alapján is Őrfi József kapta az elismerést, továbbá az Európa Design Belsőépítészeti Különdíját is az ő háza kapta. Az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját a paksra tervezett városrész lakónegyedének terve, Péterffy Miklós, Deli Brigitta, Dőry Bálint, Müller Dóra és Szabó Dániel munkája nyerte.

Idén másodjára adták át a Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíját, amelyet Flachner Szilvia és csapatának munkája, a keszthelyi Vasútállomás nyert meg.

A gálaesten a kiválasztott épületeket és terveket alkotóik mutatták be látványos prezentációkban és filmekben. A rövid ismertetőket a médiaszereplőkből álló zsűri értékelései, valamint három szakmai bíráló, Beleznay Éva urbanista, építész, Dúll Andrea környezetpszichológus és Somogyi Krisztina vizuáliskörnyezet-kutató, építészetkritikus elemzései követték.
A díjátadó hagyományos része a mesterek köszöntése, így idén Csomay Zsófia Ybl-díjas építészt, belsőépítészt, érdemes művészt köszöntötték, aki a női építészek fontosságáról, a rájuk a szakmában váró kihívásáról beszélt.

A díjat a legrangosabb magyar online építészeti napilap, a néhány hete Pro Architectura díjjal kitüntetett epiteszforum.hu azzal a céllal hozta létre, hogy az építészetet közelebb hozza és érthetővé tegye a laikusok számára is. Ennek érdekében idén is közéleti és kulturális újságírókból álló zsűrit kértek fel, hogy a szélesebb nyilvánosság szemszögét képviseljék a versenyben, valamint megkérték a Szónok Születik Retorikaiskolát, hogy az építészek téralkotásban megszerzett jártasságát segítsenek kiegészíteni olyan készségekkel, amelyek egy pár perces előadást élvezetesebbé és világosabbá tehetnek.
A 13. Média Építészeti Díja átadóján megemlékeztek az alapító, Pásztor Erika Katalinról is, aki október 30-án hunyt el.

Hozzászólások

A családért tenni kell
A házasság önzetlenségen alapszik
Atlétika / 43 perce
Kazi Tamás Eb-szintet futott 800 méteren
A kiváló eredmény vasárnap a fedettpályás országos bajnokságon, a BOK Csarnokban született.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALLA SÁNDOR életének 81. évében elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben 2019. február 15-én, pénteken megtörtént. A gyászoló család.
"Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, anyósom NAGY BÉLÁNÉ Bojtos Rozália kecskeméti lakos, 80 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család.
„Nincs már holnap, ennyi volt az élet, Sirassatok csendben, szívetekben élek.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VERMES PÁLNÉ sz. Steindl Rózsa Borbála régi kalocsai, kunszentmiklósi lakos, majd Madaras legidősebb polgára életének 105. évében békésen elhunyt. Hamvait Kalocsán szűk családi körben helyezzük el. A gyászoló család.
"Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés nehéz lett, átölelt és mondta: gyere haza!" Fájó szívvel tudatjuk, hogy GYÖNGYÖSI-PAP JÁNOSNÉ Pintér Terézia hetényegyházi lakos, 91 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. február 18-án, 11.00 órakor lesz a kecskeméti Református Temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
"Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Hogy fiatalon tört ketté életed. A múltba visszatérve valami fáj, Valakit keresünk, aki nincs már." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DUNAI MIHÁLY életének 28. évében elhunyt. Temetése 2019. február 19-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászmisét a temetése napján 17.00 órakor tartjuk a kecskeméti Piarista templomban. "Emléke szívünkben örökké él!" A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NYERS JÁNOS nyárlőrinci lakos, 61 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 18-án, 15.00 órakor lesz a nyárlőrinci Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítást szíveskedjenek mellőzni. Ezúton megköszönjük a temetésen való részvételt. A gyászoló család.
"Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, Átölelt és azt mondta: gyere haza." Isten akaratában megnyugodva, mégis fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy özv. DROZDIK ISTVÁNNÉ Szénási Sarolta nyárlőrinci lakos, életének 92. évében elhunyt. Utolsó útjára 2019. február 18-án, 13.00 órakor kísérjük a nyárlőrinci Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton köszönetet mondunk a tiszaalpári PAX Otthon vezetőinek és dolgozóinak. A gyászoló család.
"Életünknek egén fénylő csillag voltál, Itt hagytál bennünket, még csak nem is szóltál, Most, hogy már kialudt az az áldott fényed, Pótolhatatlan lesz a Te drága lényed." (Korai Béla) Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy ifj. KOVÁCS BALÁZS 31 évesen, 2019. február 6-án elhunyt. Drága halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 16-án, 10.00 órakor lesz a bugaci temetőben, polgári szertartás szerint. Soha el nem múló szeretetünk őrködik nyugalmad felett! Búcsúztatja a gyászoló család, rokonok, barátok, ismerősök. Kérjük a tisztelt gyászolókat, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le.
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott." Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZEKÉR JÁNOS kecskeméti lakos, 75 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. február 15-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"Az ő szíve pihen, a miénk vérzik, fájdalmat csak az élők érzik." Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. VÉGH LAJOS kecskeméti lakos, 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 15-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
Fekszem egy álomszép réten s körülöttem táncolnak az angyalok szaladnék felétek, sietnék hozzátok,... de sajnos már nem tudok. Ha majd leszáll az éj válasszatok magatoknak egy szépen fénylő csillagot az a fénypont vigyáz majd rátok ha hiszitek, hogy ott vagyok.... Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ATTILA jakabszállási lakos, életének 46. évében elhunyt. Temetése 2019. február 15-én, pénteken délután 14.00 órakor lesz a jakabszállási temetőben. A gyászoló család.
"Elmentem, mert mennem kellett, de szívetek mélyén örökké veletek leszek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy BARKÓ LÁSZLÓNÉ Kanizsai Terézia kecskeméti lakos, 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. február 14-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Úgy fekszik Ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt, néma szobra. Nem kelti fel se könny, se szó, se vegyszer, hol volt, hol nem volt a világon egyszer." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POLYÁK PÁLNÉ Dobsa Margit kecskeméti lakos, 83. életévében elhunyt. Temetése 2019. február 15-én, 13.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, akik özv. NYÚL ALAJOSNÉ Túrkevi Nagy Irén temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Nehéz, küzdelmes életed most pihenésre tér, Te voltál a megtestesült jóság mely mindennel felér. Te voltál kit sosem feledünk, Szívünk mélyén örökké szeretünk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÖRÖK LAJOSNÉ Bálind Magdolna kecskeméti lakos, életének 73. évében hosszantartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. február 14-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
Köszönjük elhunyt szerettünk MONDOVICS MIHÁLY odaadó ápolását a bajai Rókus kórház Belgyógyászat, Krónikus Belgyógyászat, valamint a Pszichiátria főorvosainak: Dr. Gyetvai, Dr. Achmed és Dr. Zentai uraknak és nővéreinek, háziorvosunknak Dr. Czuck Antalnak. Mondovics család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MONDOVICS MIHÁLY 2019. február 1. napján, 77 éves korában elhunyt. Felejthetetlen hozzátartozónktól 2019. február 15. napján, 10.00 órakor veszünk végső búcsút a bajai Rókus temetőben polgári szertartás szerint. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család.
"Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza." Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ SÁNDOR kecskeméti lakos, 88 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. február 12-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAGÓ IMRE gépjárművezető oktató kecskeméti lakos, 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 12-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
"Álmodtunk egy öregkort, csodásat, szépet, de a kegyetlen betegség mindent összetépett. Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, nem haltál Te meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁRKI KÁROLYNÉ Kemény Ilona ballószögi lakos, 90 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 8-án, 15.00 órakor lesz a ballószögi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Hitvesi eskü / 1 órája
A felkészülést segítő csomagot kapnak a jegyespárok
Anyja-fia / 1 órája
Csepregi Éva: hiú voltam, de az anyaság megváltoztatott
Pia és poéták / 2 órája
Mit rendelnének a pultnál az irodalom legendái?
Harmónia / 2 órája
Mit tegyünk, hogy kiegyensúlyozottak legyünk a munkahelyen?
A legek ura / 3 órája
Nemes egyszerűséggel átugrottak Shaquille O'Neal-en (videó)
Női röplabda / 4 órája
Megvédte címét a Nyíregyháza