Kecskemét

2019.03.20. 07:00

Nemzetközileg is ismertté vált Leskowsky Albert gyűjteménye

Hazánk legnagyobb hangszermúzeuma, a Leskowsky Hangszergyűjtemény idén ünnepli negyvenedik születésnapját. A kerek évforduló kapcsán Leskowsky Albert, alapító a kezdetekről, Szi­lágyi Áron, jelenlegi vezető pedig a gyűjtemény aktuális helyzetéről és a jövőbeli tervekről beszélt lapunknak.

Koós Kata

Leskowsky Albert, a gyűjtemény névadó alapítója és Szilágyi Áron, a jelenlegi vezető

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

Leskowsky Albert, közismert becenevén Leo, a kecskeméti hangszergyűjtemény alapítója egészen kiskorában szeretett bele a múzeumok világába.

– Apám legjobb barátja a közlekedési múzeumban dolgozott, és egyszer meglátogattuk. Azonnal lenyűgözött a múzeumi munka, egyszerűen beleszerettem. Később, mikor a Czollner téri általános iskolában az egyik tanító nénim megkérdezte, hogy mi szeretnék lenni, rávágtam, hogy közlekedés- vagy technikatörténész – idézte fel munkásságának kiindulópontját.

A gyermeki hivatásálmok általában igen kérészéletűek, Leo azonban kitartott eredeti elhatározása mellett. A középiskola kiválasztásakor is e cél vezérelte.

– A Katona József Gimnáziumba mentem angol tagozatra, mert tudtam, hogy a technikatörténet egy jelentős ága Anglia felé mutat. Ott találták fel a gőzgépet, a gőzmozdonyt, a gőzhajót – mondta.

A középiskola után az NDK-ba utazott, ahol felvételt nyert a főiskolára, hajógyártás-technológia szakra.

– Nem nagyon ment a matek és a fizika, erősen kínlódtam. Ráadásul bár fölkerültem hajóra, ahol láttam óriáspókot, gyakorlaton rakodtam banánt, de hajózni nem nagyon engedtek minket, mert attól féltek, hogy megszökünk, ami akkoriban nem volt ritka. Volt tanárom, aki átúszott Dániába. Emlékszem, egyszer kivittem a tengerpartra egy dupla gumimatracot. Két percen belül ott voltak a határőrök, és kiszedtek a vízből – mesélte.

Bár jegyei nem voltak irigylésre méltók, iskolaévei alatt azonban kitűnően megtanult németül. E nyelvtudásának, a zord időjárásnak és néhány váratlan útitársnak köszönhetően pedig élete fordulóponthoz érkezett.

– Repülővel utaztam vissza Budapestről az iskolába. Beültem a helyemre, nagy meglepetésemre Illés Lajos mellé. Nem messze pedig Koncz Zsuzsára lettem figyelmes. Körbenéztem, és gyakorlatilag az Illés együttes kellős közepére szólt a jegyem. Utaztunk, majd egyszer csak közölte a hangosbemondó, hogy le kell szállnunk Prágában, mert a rossz idő miatt a berlini repülőtér nem fogad. Miután landoltunk, az együttes tagjai megkértek, hogy segítsek nekik fordítani, ugyanis másnap volt koncertjük, tízezres tömeg várta őket Berlinben. Nagy nehezen sikerült telefonon beszélnem egy illetékessel, aki küldött értünk egy magánrepülőt – idézte fel a sorsfordító élményt. Leszállás után Koncz Zsuzsa megkérte Leót, hogy maradjon velük fordítani. Röpke hezitálás után rábólintott a kalandra. Az ötvenállomásos turné végén azonban elmondása alapján igencsak törni kezdte a fejét, hogyan tovább. A főiskolára ugyanis már nem volt visszaút.

– Akkor ismerkedtem meg a mentőangyalommal, Nagy Károllyal, akinek unokája Mandel Róbert. Egy előadáson Károly bácsi zenekara régi hangszereken játszott. Ott kólintott fejbe a felismerés, hogy a zenének is van története, és azzal kéne valamit kezdenem. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdődött a hangszergyűjtés is – mondta. Az NDK-ban is szert tett régi zeneszerszámokra, sokat pedig a fővárosi Ecseri piacon vásárolt. Kezdetben otthon, a szekrény tetején gyűltek sorra szépen apránként.

Majd 1974 őszén bekopogtatott a kecskeméti múzeum ajtaján, és munkát kért. Hivatalsegédi állást kapott, melyhez egy szolgálati jármű is dukált. A Komár motorkerékpár pedig lehetővé tette, hogy a Kecskemét környéki tanyavilágban kalandozzon, ahol rengeteg hangszerhez hozzájutott. Elmondta: olykor a legváratlanabb körülmények között lelt rá egy-egy ritkaságra.

– Az egyik legemlékezetesebb hangszer egy százéves, kis cimbalom volt. Akkor éppen nem a Komárral, hanem apámmal és a Trabantjával jártuk a tanyákat. A nagy cimbalom gyakori, a kicsi azonban eszméletlen különlegesség. Egy bácsi padlásán került elő – mesélte. Édesapjával rögvest le akartak csapni a ritka zeneszerszámra. Tulajdonosa azonban nem adta egykönnyen.

– Mondta az öreg, hogy nem tudja odaadni, mert szalma van benne, oda tojnak a tyúkok. Ha nekünk adná, akkor az Isten tudja, hova tojnának, és az neki veszteség. Rafinált bácsi volt. Erre apám megkérdezte, hogy hány tyúkja van. Mind a tizenötöt megvettük, bedobáltuk a Trabantba, így kaptuk meg grátiszba a cimbalmot. Emlékszem, mikor hazafelé lekanyarodtunk az első dűlőnél, apám szólt, hogy szálljak ki, és engedjem ki a csirkéket, mert onnan még hazatalálnak – mesélte nevetve Leo.

Másik legkedvesebb hangszere egy különleges citera volt, melynek muzsikáját az utolsó pillanatban sikerült megmentenie a megsemmisüléstől.

– Azóta sem láttam hasonlót. Megismerkedtem egy öregúrral, Török Józseffel, aki magányosan élt egy tanyán. Világéletében hegedülni szeretett volna, de az túl drága hangszer volt, nem tudott hozzájutni. Volt viszont egy öreg citerája. Készített magának egy vonót, és megtanult vele zenélni a citerán. Eszelősen jól játszott, pedig mindössze egy húrt hagyott a hangszeren. A citeráját persze nem adta nekem, de felvettem, ahogy zenélt. Még szerencse, mert mikor legközelebb újra kerestem, sajnos már nem élt. Sőt addigra a tanyáját is eldózerolták – mesélte.

A szekrény tetejéről időközben a Piarista Gimnázium pincéjébe költözött az egyre bővülő hangszergyűjtemény. Leo alapítványi támogatásból beutazta a világ jelentős részét, megfordult többek között Amerikában, Indiában, Észak-Koreában, és természetesen sehonnan nem tért haza üres kézzel. Helyszűke miatt 1992-ben a hangszermúzeum átköltözött a Zimay utcai házba, mely egészen 2015-ig adott otthont a zeneszerszámoknak.

Leskowsky Albert, a gyűjtemény névadó alapítója és Szilágyi Áron, a jelenlegi vezető
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

2005-től kezdve Szilágyi Áron dorombművész, aki dorombkészítő-mester édesapja, Szilágyi Zoltán révén gyakorlatilag beleszületett a zeneszerszámok világába, egyre gyakrabban tartott tárlatvezetést a látogatóknak. Leskowsky Albert visszavonulásakor, 2010-ben az ifjú zenészt bízta meg a gyűjtemény vezetésével.

– A Zimay utcai házban rendes mosdó sem volt. Hatalmas előrelépést jelentett, mikor 2015-ben átköltözhettünk a régi városi moziba. Cserébe vállaltuk, hogy öt év alatt, 2021-re tízezer látogatót fogadunk évente. E látogatószámot már a költözés utáni második évben elértük – fejtette ki Szilágyi Áron. Hazánk legnagyobb hangszergyűjteménye jelenleg körülbelül 1800 zeneszerszámot számlál.

– Nyilván nem nálunk vannak sem a legrégebbi, sem a legdrágább hangszerek, de nem is baj, mert azokat csak messziről lehet csodálni. A mi erősségünk, hogy meg lehet fogni a zeneszerszámokat, át lehet élni a zene születésének élményét. Sokkal több zajlik itt nap mint nap annál, hogy a hangszerek történetiségén végigmenjünk. Bebizonyítjuk, hogy a zenészek és a hangszerek világa nem egy elefántcsonttorony legmagasabb csúcsa, melyet a halandóknak lehetetlenség elérni. A zenélés öröm, melyet bárki átélhet, ugyanis mindenki képes rá – mondta. Tapasztalatai alapján a látogatók körében a havasi kürt, az afrikai dobok, a zsiráfzongora és a citerák örvendenek a legnagyobb népszerűségnek.

– Emellett kifejezetten a hölgyek kedvence a Dráva-menti cigány hárfa. Úgy vettem észre, minden nőnek rajta van a bakancslistáján, hogy egyszer kipróbál egy hárfát – mondta, majd elárulta: a gyűjtemény egy egészen különleges, már-már bűverő gyanújával bíró instrumentummal is rendelkezik.

– A Hangszerbabusgató foglalkozások helyszínén fel van akasztva egy Leo által faragott, terhes citera. Megfordult a fejünkben, hogy talán mágikus ereje van, ugyanis több vendégünket ért már gyermekáldás – mondta el mosolyogva.

A jubileumi évforduló alkalmából a Leskowsky Hangszergyűjtemény vezetősége díjat alapított: országos, pénzdíjas pályázatukkal hazánk legjobb énektanárát méltatják majd. A legkisebbeknek mesekönyvet készítenek, a felnőtteket pedig a szobakoncert-sorozat folytatásával várják. Szep­temberben születésnapi gálakoncertet szerveznek, az ünnepi évet pedig a Global Vibes Nemzetközi Dorombfesztivállal zárják decemberben.

Jakutföldről is érkezett delegáció

– Már-már megszámlálhatatlan nemzetközi koncertet szerveztünk. Számomra az egyik legfantasztikusabb élmény volt, mikor Északkelet-Szibériából, a világ leghidegebb, lakott részéről, Jakutföldről jött delegáció, hogy nálunk muzsikáljon. Persze nem kevésbé nagy dolog, mikor a legöregebb hangszerkészítők utaznak hozzánk tízezer kilométerekről. Vagy például most nyáron két amerikai srác zenélt a gyűjteményben. Egyikük a világ legnagyobb freskófestő cégével rendelkezik, a cimborája pedig korábban együtt muzsikált Frank Sinatrával és Janis Joplinnal – fejtette ki Szilágyi Áron, majd hozzátette: nagyon büszkék a magas látogatószámra és a nagy nemzetközi elismertségre, de ez számos új kérdést és feladatot is felvet. – Nagyon sokszor fordult már elő, hogy egyszerűen nem férnek be az emberek a hangszergyűjteménybe. Jelenleg erősen törjük a fejünket, hogy milyen továbbfejlődési lehetőségeink vannak, hogyan lehetne a tereket úgy felosztani, hogy megfelelőbb legyen a látogatóigények számára – közölte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!