Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

Tarpai Viktória: szeretnék hasznos része lenni a kultúránknak

A fiatal színésznő kezdeti nehézségekről, aktuális kihívásokról és jövőbeli terveiről is mesélt egy interjúban.

Azon vagyok, hogy épüljek, és ezáltal építhessek, ha szabad ilyet mondanom, adhassak, örömet szerezzek, vigasztaljak – mondta a Vasárnap Reggelnek Tarpai Viktória, aki szerint a színház terápiaként is működhet.

Pár hete Vastaps-díjban részesült az Advent a Hargitán című darabban nyújtott alakításáért, amelyben a mezőségi származású Árvai Rékát játszotta. Segítette a karakter megformálásában kárpátaljai származása?

Ez nagy hajtóerőt adott nekem a történethez, hiszen rengeteg párhuzam van az akkori Advent a Hargitán és az én létezésem története között. Segített, hogy tudtam ebből meríteni.

Milyen most a helyzet Kárpátalján?

Egyre hangosabb, pedig mi otthon tényleg jól megvoltunk együtt. Kárpátalja egyik kis falujából származom, Nagymuzsalyból, oda jártam általános iskolába, aztán Beregszászra középiskolába. Volt magyar és ukrán osztály is, de soha nem volt ebből probléma. Már az óvodában is tudtuk, hogy ők az ukránok, és vagy megértettük egymást, vagy nem, de soha nem voltak ebből durva konfliktusok. A mai napig vannak olyan barátaim, akik ukránok, és jól beszélik a magyart, mert ott születtek valamelyik környező faluban. Pár éve viszont a majdanos történet teljesen megbolydította az életünket. Onnantól elkezdett valami begyűrűzni.

Mi változott?

Elfogadták a kárpátaljai magyarokat is érintő nyelvtörvényt, ami átmozgatta a lelkünket és az életünket. Fennállt annak a veszélye, hogy az egyetlen magyar színházunkban, a beregszászi színházban ukránul kell feliratozni az előadásokat. Korábban ilyen szóba sem kerülhetett, meg sem fordult a fejünkben. Hála istennek, ez nem történt meg, de folyamatosan küzdünk a nyelvtörvénnyel. Be akarják vezetni, hogy a magyar anyanyelvű gyermekek már az első osztálytól ukránul tanulják az összes tantárgyat. Az ukránok között is volt olyan, aki értetlenkedett, és azt mondta, hogy erre semmi szükség, mert jó volt nekünk úgy, ahogy volt, hisz békében éltünk egymás mellett. Időközben magyar állampolgár lettem, és egyébként is volt mindig egy zsigeri görcs a gyomromban, hogy most vajon mibe fognak belekötni a határon? Most vajon mi nem lesz jó? És ez mind ez idáig megmaradt.

Ha jól tudom, nemrég Pestre költözött. Gyakran jár haza?

Miután Kis Domonkos Márk felkért, hogy legyek a Déryné Társulat tagja, Pestre költöztem májusban, de előtte is huzamosabb ideig itt voltam, amikor elkezdtem próbálni az Advent a Hargitán-t. Tulajdonképpen már 2012 óta ide-oda ingázok, előtte viszont a beregszászi volt az anyaszínházam. Most az élettér átjött Pestre, de mihelyt feloldások lesznek és megnyílnak újra a határok, megyek haza játszani, hiszen ugyanúgy megmaradtam beregszászi színházi tagnak is, kicsit sem csorbult bennem az otthon fontossága.

Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

Egészen fiatalon már színpadon volt. Egyértelmű volt, hogy színésznő lesz?

Már első osztályosként Vidnyánszky Attila édesanyja, Éva néni – aki a nagymuzsalyi középiskola magyartanára volt – felkért, hogy a végzős osztálya ballagásán énekeljek el egy refrént, ami úgy hangzott: „Ugye tényleg nem fog fájni, ha majd végre nagy leszek”, de végül nem álltam színpadra. Ugyanígy alakult, amikor tízévesen elmentem Éva néni gyerekstúdiójába, amit akkor alapított Nagymuzsalyban. Ott szintén nem tudtak velem mit kezdeni, mert nem voltam hajlandó elmondani a megtanult versemet. Aztán jött egy lényegi ugrás, mert a szüleim nem hagyták, hogy feladjam. Így lettem végül a stúdió tagja hét évig. Részt vettem gyerekszínjátszó-találkozókon, szavalóversenyeken, aztán bekerültem Attila darabjába gyerekszereplőként, később pedig kamaszként is, tizenöt évesen.

Időközben megszerette a színpadot?

Abszolúte, hiszen varázslatos időszak következett az életemben azzal, hogy bekerültem a beregszászi színházba gyerekszereplőként, és utazhattam velük mindenfelé. Mentünk Franciaországba, Moszkvába, Svédországba, Magyarország több pontjára és nemzetközi fesztiválokra is. Teljesen fanatikussá váltam ebben a közegben. Előfordult, hogy nem volt fűtés az iskolában, de képesek voltunk Éva nénivel gyertyafénynél próbálni egy betlehemes találkozóra, és mivel egy faluban laktunk, sokszor este tíz óráig gyakoroltunk náluk. Amit akkor tapasztaltam a színházról, az teljesen más jellegű volt, mint amibe később felnőttként betekinthettem Pesten.

A Pesti Magyar Színiakadémia után nem marasztalták?

Miután elvégeztem a színiakadémiát többen is mondták, hogy próbáljam meg itt a színészkedést. A válaszom erre teljesen egyértelmű volt: nem, én megyek haza Beregszászba. Ezt nem azért mondom, mert nagy tettnek gondolom, nekem ez teljesen egyértelmű volt. Hazamentem, és egy kisebb kitérővel azóta is a beregszászi színház tagja vagyok, 23 éve ott mocorgok közöttük.

Most a Déryné Társulat tagja is, és a Déryné ifiasszony című darabban ön játssza a címszereplőt. Nagy kihívás?

Igen, de szerencsésnek tartom magam, hogy megtalálnak ilyen lehetőségek. Amikor elkezdtük próbálni a színdarabot sokat olvastam Dérynéről, és egyre jobban érdekelt. Kíváncsi vagyok minden egyes porcikájára, hiszen meg kell fogalmaznom őt. Nyilván nem leszek ugyanaz, hisz ez lehetetlen vállalkozás lenne, de azért igyekszem kapaszkodókat keresni benne. Kezdem összeszedni az információkat, és mindezt áteresztve magamon hozzátenni önmagamat is. Neki is fontos tényező volt az életében a vándorszínészi lét, amit én is megtapasztalhattam annak idején a beregszászi színházzal és most a Déryné Társulattal. Örülök, hogy nap mint nap úgyszólván leülhetek vele szemben és megismerhetem. Úgy érzem, ezáltal mindig több leszek.

Mit gondol, miért érdekes ma az ő karaktere?

Déryné Széppataki Rózát a maga idejében sokan Európa legnagyobb színésznőjének tartották. Létrehozott egy csodát többedmagával, és bár sokszor lett volna rá alkalma, hogy összetörjön és abbahagyja, de akkor is összeszedte a kis batyuját, ment, hitt benne, csinálta, és sikerre vitte a magyar színjátszás ügyét. Szóval bőven van aktualitása is ennek a színdarabnak, és boldog vagyok, hogy ezt nem fordították ki. Nem rajzoltuk át úgy, hogy kicsit megmaradt az, ami volt, de közben teljesen más fényt adunk neki. Szerintem ez így is nagyon hatásos.

Az A sátán fattya című filmben főszerepet játszott. Tervezi még, hogy filmben szerepeljen?

Nagyon szeretnék. Bár kezdőnek számítok, szívesen ismerkednék tovább a film világával és annak minden számomra eddig ismeretlen részével. Másként lényegít át és mozgat meg. A forgatáson egy új világgal ismerkedtem meg, ami magával ragadott, örömet adott és kíváncsivá tett.

Milyen tervei vannak a közeljövőre?

Jelenleg az újonnan megalakult Déryné Társulattal járjuk az országot, és ott van a beregszászi színház is, amit ugyanúgy viszek. Remélem, hogy megtalálnak majd filmes és színpadi feladatok is. Egyelőre itt vagyok egy történetben, ami nem mindennapi. Amire vállalkozom, azt szeretném minél jobban végbevinni. Azon vagyok, hogy épüljek, és ezáltal építhessek, ha szabad ilyet mondanom, adhassak, örömet szerezzek, vigasztaljak. Tehát mindazt átadjam, amit a színházon keresztül az emberekig el lehet juttatni, hiszen ez terápiaként is működhet. Szerintem a színháznak mind a mai napig nagyon fontos szerepe van a létünkben és a társadalom építésében, itt van egy felnövekvő nemzedék, amelyik eljön az előadásokra. Úgy érzem, hogy kicsit megzavarodott ez a világ bizonyos szinteken, nagyon sok a feladat, és szeretnék ebben hasznos rész lenni, mert nekem ez fontos.

Hozzászólások

jó hír
A jövő héten megújul a számítógépes Uplay
családi gyász / 3 órája
Tragédia történt a szadai szafariparkban
Egyetlen éjszaka leforgása alatt pusztult el a legendás cirkuszi família két elefántja. Eddig tisztázatlan, mi okozta Mambo és Betty halálát.
Gyász
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, barátoknak, akik Bekő Józsefné ( Szlávik Sára ) temetésén megjelentek, sírjára a megemlékezés, hála virágát elhelyezték, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, anyósunk, testvérünk KEREKES MÁRTONNÉ Borzák Klára kecskeméti lakos, életének 92. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 27-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászmise a búcsúztatás után 12.30 órakor lesz a kecskeméti Nagytemplomban. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Szomorúan gondolunk TÓTH ISTVÁNNÉ Verdung Eszter halálának 1. évfordulójára. Példaértékű emléked örökre megőrzöm: lányod Ági.
"Számomra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TASI FERENCNÉ Kaló Terézia kecskeméti lakos, 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 26-án, 15.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
Megállt egy szív, mely élni vágyott ! Pihen egy áldott kéz, mely dolgozni imádott . Nélküled szomorú, üres a házunk . Nem hisszük el, hogy téged hiába várunk . Számunkra te sosem leszel halott . Örökké élsz, mint a csillagok ! Hálás szívvel köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek , szomszédoknak, akik Opauszki János temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen . Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS FERENCNÉ Balog Magdolna kecskeméti lakos, életének 79. évében elhunyt. Temetése 2020. október 26-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Borongós árnyékkal szívemben járom a kertet őszi csendben... Búcsút veszek lombtól, virágtól... maroknyi léttől... csalfa nyártól..." Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk BAKÓ JÓZSEF kecskeméti lakos, 2020. október 8-án, hosszú, türelemmel viselt betegségben, életének 85. évében itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 26-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton köszönjük minden rokonnak, barátnak, ismerősnek az érdeklődést, vigasztalást és együttérzést. A gyászoló család.    
"A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú, üres a házunk, mert tudjuk, hogy hiába várunk." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DURUCZ LÁSZLÓ hetényegyházi lakos, 2020. október 14-én, 76. évében elhunyt. Temetése 2020. október 27-én, 13.00 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVÁNYOSI-SZABÓ TAMÁSNÉ Balog Ilona helvéciai lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 21-én, 11.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. 
"Olyan gyorsan mentél el tőlünk, még búcsúra sem volt időnk. Fájdalmat itt hagytad nekünk, míg élünk, emléked őrzi szívünk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEFOR OSZKÁRNÉ Fehér Magdolna kecskeméti lakos, életének 95. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 22-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOSICZKY TAMÁS 2020. október 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 24-én szombaton, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Református Temetőben. A gyászoló család.
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÓCSFÖLDI BÉLA az Univer nyugdíjasa 82 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2020. október 20-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben, ahol örök nyugalomra helyezik. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik elkísérik utolsó útjára és fájdalmunkban velünk együtt éreznek. Szerető családja.
"Itt hagytál bennünket, mint a lenyugvó nap, emléked szívünkben örökké megmarad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. SÁRKÁNY TIBOR GYÖRGY kecskeméti lakos, 76 éves korában 2020. október 14-én elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2020. október 21-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Drága emléke szívünkben örökké él! "Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyám, nagymamánk, dédnagymamánk CSEH FERENCNÉ Nagy Julianna Mária sokak Marika Óvónénijének lelke október hó 13-án megtért Övéihez. Kérünk mindenkit aki tisztelte és szerette, őrizze emlékét! Temetése 2020. október 20-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
"Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban." Fájó szívvel tudatjuk, hogy MOLNÁR FERENC kecskeméti lakos, életének 67. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 19-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"Elment egy lélek ma ismét a Földről, kit szívünk többé el sosem feled csendesen figyelsz ránk már odaföntről... legyen helyettünk: Isten Veled! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy szerettünk BEKŐ JÓZSEFNÉ Szlávik Sára Kecskemét, Szalag utcai lakos, 90 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 21-én (szerdán), 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Tisztelettel jérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család.
"A szív egyet dobbant, s megállt, távozásod sosem lesz emlék csupán. Bennünk örökké élsz egy életen át, s odafentről vigyázol reánk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉDA JÓZSEF kecskeméti lakos, 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 20-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Kérjük, hogy szerettünktől egy szál fehér virággal búcsúzzanak. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Férjem, Édesapánk, Nagypapám VESSZŐ LÁSZLÓ 70. életévében itt hagyott bennünket. Temetése 2020. október 22-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család.
"Pihenj, Te drága Szív, Mely megszűntél dobogni, Szerető jóságot nem tudjuk feledni..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy NAGY ISTVÁN kecskeméti lakos, 76 éves korában, 2020. október 6-án, hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 19-én, hétfőn 15.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod, míg élünk, örökké fáj." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSEH SÁNDORNÉ Szénási Mária kecskeméti lakos, 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. október 20-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Református Temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétüket kérjük csak egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család.
összetartozás / 3 órája
Nagyszabású premierre készül a Duna Művészegyüttes
bevállalta / 4 órája
Ez merész! Melanie Griffith bugyiban, melltartóban (fotók)
kecskemét / 6 órája
Az '56-os nemzetőröknek állít méltó emléket új könyvében
Sebestyén Hajnalka
galériával / 6 órája
Városi elismeréseket adták át Kiskunhalason
Mester-Horváth Nikolett
dusnok / 6 órája
Közös felelősségünk, hogy ne hagyjuk elveszni az '56-os forradalom eszméit
Pozsgai Ákos
enyhe klíma / 6 órája
Az Antarktiszon megjelentek a közönséges szúnyogok