Hallgassa élőben!

Magyar fiatalok is szavazhatnak az Európai Filmakadémia díjáról

Összesen 38 ország fiatalsága egy olasz-francia, egy norvég és egy ír-luxemburgi jelölt közül választja ki Európa legjobb filmjét április 24-én.

Magyar fiatalok is szavazhatnak az Európai Filmakadémia díjáról; az április 24-i közös online mozizásra április 13-ig lehet jelentkezni – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtökön az MTI-vel.

Az NFI az Európai Filmakadémia (EFA) kezdeményezésére április 13-ig várja 12-14 éves fiatalok jelentkezését, akik a három jelölt film megtekintése után szavazatukkal csatlakozhatnak a „legfiatalabb” nemzetközi zsűrihez és részt vehetnek a 2021-es Fiatalok Közönségdíja (Young Audience Award) odaítélésében.

A Fiatalok Közönségdíja programot idén rendhagyó módon online rendezik meg – emelik ki a közleményben.

A Fiatalok Közönségdíjára jelölt filmek között van az olasz-francia Pinokkió (Pinocchio), Matteo Garrone rendezésében, a norvég Át a határon (The Crossing), Johanne Helgeland rendezése és az ír-luxemburgi Farkasjárók (Wolfwalkers) Tomm Moore és Ross Stewart rendezésében.

A jelölteket idén is kétlépcsős eljárásban választották ki: először egy nemzetközi bizottság jelölt 8 filmet a legfrissebb európai termésből. A bizottság tagja volt az olasz Graziella Bildesheim, a grúz Levan Dvali, a német Nicola Jones, a görög Dimitrisz Szpiru és a holland Annelot Tijs. A második lépésben a Fiatalok Közönségdíja program egykori résztvevőiből álló zsűri nézte meg a nyolc filmet, és választotta ki a végső versenybe kerülő hármat.

A 38 résztvevő országban az Európai Filmakadémia és a helyi együttműködő szervezetek a Fiatalok Közönségdíjával lehetőségét teremtenek arra, hogy az ifjúság kiváló európai filmeket ismerhessen meg, tapasztalt filmoktatók irányításával megvitathassák a látottakat és kapcsolatba léphessenek kortársaikkal.

A 2021-es legjobb európai ifjúsági filmért járó Fiatalok Közönségdíját több ezer tizenéves szavazata dönti majd el. A nyertest április 25-én online díjátadó ünnepségen hirdetik ki, amelynek házigazdája egy korábbi Fiatalok Közönségdíja zsűritag, Ivana Noa (Belgium) lesz.

Az ünnepséget élőben közvetíti a yaa.europeanfilmawards.eu portál, amely további információkat is kínál a jelölt filmekről és a programban résztvevő helyszínekről.

A Nemzeti Filmintézet 2013-ban azzal a céllal csatlakozott az Európai Filmakadémia Fiatalok Közönségdíja programhoz, hogy népszerűsítse a közös mozizást és elősegítse a hazai fiatalok értő, tudatos és nyitott filmfogyasztóvá válását – áll a közleményben.

Mint írják, a jelentkezés és bővebb információ a filmekről ezen a linken érhetők el.

Hozzászólások

galériával Pozsgai Ákos
Három kisgyerekkel borult fejre egy autó Dunapatajon
labdarúgás NB III. / galériával / 26 perce
Pontokat rabolt a Cegléd a Tiszakécskétől
Az NB III.-as labdarúgó bajnokság Keleti csoportjának 30. fordulójában a Tiszakécskei LC csapata Ceglédre látogatott.
Gyász
"Úgy mentél el, ahogyan éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk és apósom NAGY GYÖRGY GERGELY kecskeméti lakos, életének 73. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 26-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja.
"Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, számunkra Te soha meg nem haltál." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEFNÉ Tóth Veronika városföldi lakos, 75 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 22-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIKLÓS CSABA kecskeméti lakos, 77 éves korában, 2021. március 26-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 21-én, szerdán 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PROHÁSZKA GYULÁNÉ Erschen Klára kecskeméti lakos, életének 88. évében, 2021. március 29-én elhunyt. Végső búcsút 2021. április 20-án, 14.00 órakor veszünk Tőle a kecskeméti Köztemetőben. Emlékét őrzik: a Bocskai utcai Lakóközösség, volt iskolatársak, munkatársak.
"Olyan gyorsan mentél el tőlünk, még búcsúra sem volt időnk. Fájdalmat itt hagytad nekünk, míg élünk, emléked őrzi szívünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DUDÁS LÁSZLÓNÉ Gál Olga Piroska kecskeméti lakos, 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 21-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POGÁNY LÁSZLÓNÉ Szerdahelyi Gizella kecskeméti lakos, 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 20-án, 15.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik KARDOS JÁNOSNÉ Gulyás Erzsébet (volt Pajkó Györgyné) temetésén megjelentek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, keresztanyánk KAKULYA AMBRUSNÉ Kiss Lídia 2021. március 27-én 91 éves korában, betegségben elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2021. április 21-én, 11.45 órakor református szertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben helyeztetjük örök nyugalomra. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük és ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik édesanyánkat elkísérik utolsó útjára. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk azokkal akik ismerték és szerették, hogy KRIZSÁN JÓZSEF 2021. március 18-án, életének 66. évében elhunyt. Szerettünktől 2021. április 20-án, 13.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben veszünk örök búcsút. Drága emléke örökre szívünkben él! Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÉRI ISTVÁNNÉ Francia-Kiss Laura Lenke 2021. március 29-én, életének 94. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2021. április 19-én hétfőn, 15.00 órakor lesz római katolikus gyászszertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben. Emlékét szeretettel őrizzük! A gyászoló család.
Búcsúztam volna toletek, de erom nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sólyom Károly 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021.04.19-én 15 45 órakor lesz a Kecskeméti köztemetőben. A gyászoló család
"Olyan gyorsan mentél el tőlünk, még búcsúra sem volt időnk. Fájdalmat itt hagytad nekünk, míg élünk, emléked őrzi szívünk." Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett Édesanyám, nagymamánk MARKÓ ISTVÁNNÉ Pataki Mária kecskeméti lakos, életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. április 16-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család. "Felfogni a felfoghatatlant, nagyon fáj és nehéz. Örökké szívünkben tart a szeretet, és az emlékezés."
„Hiába ültetünk sírodra virágot, eltemettünk ide egy egész világot.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk RESZELI-SOÓS ANDRÁSNÉ Egyedi Rita 2021. március 25-én életének 54. évében távozott közülünk. Utolsó útjára a kecskeméti Köztemetőben kísérhetik el mindazok, akik részt vesznek a 2021. április 16-án, 15.00 órakor kezdődő temetésén. Drága emléke szívünkben él! Gyászoló gyermekei.
A boldog feltámadás reményében tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették , hogy TÚRI JÓZSEFNÉ Rozsi Anna Terézia életének 82. évében elhunyt. Utolsó földi útjára 2021. április 15-én, csütörtökön 10.45 órai kezdettel kísérjük a római katolikus egyház szertartása szerint a kecskeméti Köztemetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük! A Gyászoló Család és a Kecskeméti Református Egyházközség.
"Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod, még élünk, örökké fáj." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÁNOS helvéciai lakos, 49 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, 14.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Búcsúztam volna Tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FRANCIA-KIS JÁNOSNÉ Máté Julianna Anna a Konzervgyár nyugdíjasa kecskeméti lakos, életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 16-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓDOGH ISTVÁNNÉ Kövecses Erzsébet ágasegyházi lakos, 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 16-án, 10.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz mint a csillagok." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk HALÁSZ ISTVÁN SÁNDOR életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 15-én, 14.00 órakor lesz az orgoványi katolikus temetőben. A gyászoló család.
"Szomorú az út, mely a sírodhoz vezet, megpihent a Te jóságos szíved. A szív egyet dobbant, s megállt távozásod sosem lesz emlék csupán. Bennünk örökké élsz egy életen át, s odafentről vigyázol reánk." FARKAS ISTVÁN halálának 3. évfordulójára emlékezik felesége, lányai, vejei, unokái, dédunokái.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RÓBERT GÁBOR zenepedagógus, nyugalmazott főiskolai docens március 29. napján, életének 84. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Felejthetetlen halottunktól május 19-én, 11.00 órakor az Óbudai temetőben veszünk végső búcsút és helyezzük örök nyugalomra. Drága emlékét szívünkben őrizzük! A gyászoló család. A temető címe: 1037 Budapest, Bécsi út 365-371.
Dokumentumfilm / 47 perce
Felderítették a Titanic kínai túlélőinek hányattatott sorsát
röpladba / 49 perce
Egy óra sem kellett a Kecskemét győzelméhez
Kovács Nóra
kosárlabda / 56 perce
Száz pontot dobott a Nagykőrös
Kovács Nóra
pazar ajándék / 1 órája
Rubint Réka két autóval is meglepte férjét az 50. születésnapján (videó)
Texasban / 1 órája
Halálos baleset: vélhetően önvezető módban haladó Tesla ütközött fának
tündérszépek 2021 / 1 órája
Elindult az országos közönségszavazás, Panna várja a szíveket
baon.hu