díjazott állomásépület

2018.01.30. 16:50

Nyert a kaposvári állomás rekonstrukciós terve

Kéry Balázs vehette át Az év belsőépítésze díjat a kaposvári vasútállomás rekonstrukciójának terveiért kedden a Pesti Vigadóban.

Kaposvár, 2017. március 9. A megújult kaposvári vasútállomás 2017. március 9-én. A MÁV egykori főépítésze, Pfaff Ferenc tervei alapján 1899-ben emelt, mintegy 2100 négyzetméteres műemlék épületet európai uniós pályázati támogatásból újították fel. MTI Fotó: Varga György

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Varga György

Finta József építész, egyetemi tanár, a zsűri elnöke az ünnepélyes díjátadó előtt elmondta, a zsűri idén hét rendkívül színvonalas pályamunkából választotta ki a győztest. A szakember külön üdvözölte, hogy több pályamunka is műemléki rekonstrukcióval foglalkozott. Az egész pályázatra jellemző volt „a tiszta beszéd”, ahogy Kéry Balázs győztes munkája is „a saját tisztaságával” tudott nyerni – tette hozzá.

Finta József kiemelte Lukács Zsófia tervét a füzéri vár felújítására és a Hild-villa Kokas László által tervezett rekonstrukcióját is; ezeket a pályázatokat a zsűri is kiemelt dicséretben részesítette.

Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a zsűri tagja hozzátette: Kéry Balázs pályázata érdekes munka volt egy nehéz, nem mindennapi témában.

Kéry Balázs a nyertes munkát röviden ismertetve elmondta, hogy a Pfaff Ferenc által tervezett, az előző századfordulón átadott kaposvári állomásépület a rekonstrukció előtt rendkívül rossz állapotban volt: már az 1942-es felújítása során sok épületdíszt leszedtek róla, az utóbbi évekre pedig már szinte semmi nem látszott eredeti szépségéből. A felújítás során ezért minden történelmileg hitelesen visszaállítható részletet aprólékosan rekonstruáltak, míg a bútorzatot a történelmi belsőhöz illeszkedő, kortárs darabokkal oldották meg – tette hozzá.

Kéry Balázs a kitüntetéssel járó aranyozott bronz emlékplakett mellett Finta Józseftől és Laki Pétertől 1,5 millió forintos jutalmat vehetett át.

Az idei pályamunkákból nyílt kiállítás egy hétig látogatható a Pesti Vigadó negyedik emeletén.

A megújult kaposvári vasútállomás

MTI / Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!