Zenei kuriózum

2018.05.22. 11:28

Gyöngéd kelta nagymama koncertezik Magyarországon

A 9Bach együttes az ősi varázslat és a huszonegyedik század kombója, mely walesi népzenei hagyományokból táplálkozik.

Ha egy világzenével kapcsolatos eszmecserébe csöppenve lelkes magyarázatba kezdenénk a 9Bach együttesről, ám a zenekar neve helyett a „kelta” szó csusszanna ki előbb a szánkon, számítsunk rá, hogy a szélrózsa minden irányából – teljes joggal – Loreena McKennit, Michael Flatley vagy Enya neve süvít majd felénk. Sőt! A hevesebb temperamentumúak talán még a kávéspoharukat is az íróasztalhoz csapják az ír kocsmapunk fickós virtusával, öblös „Firkin!”-felkiáltás kíséretében. A bozontosabb frizurájúak pedig a legnépszerűbb folkmetál bandák kiejthetetlen neveivel bombáznak majd minket. Miután sikeresen kikecmeregtünk eme méltán közismert és reflexből fölemlegetett előadók özönéből, és újra szóhoz jutottunk, kössük fel azt a bizonyos gatyát, de legalábbis vértezzük fel magunkat a koncertleírással, mert már a 9Bach zenekar elnevezése is számos – de legalább kettő – félreértésre adhat okot.

Az Első látásra című sorozat keretében május 30-án, szerdán lép fel a Müpában a 9Bach. Az ismertetőben olvashatjuk, hogy az együttes nem a tízes számrendszer egyik természetes számáról és nem a világhírű barokk zeneszerzőről kapta a nevét. Mint írják, „a walesi nyelv szerint ez a szójáték inkább azt jelenti, hogy <<gyöngéd nagymama>>”.

A kelta gyökerű zenét játszó 9Bachot az énekes Lisa Jên és a gitáros Martin Hoyland alakította meg 2005-ben az észak-walesi Gerlanban. Kezdetben csupa walesi népdalfeldolgozást játszottak, ám amikor turnézni kezdtek Nyugat-Európában és Ausztráliában, rákaptak a dalszerzés ízére, így 2014-es, Tincian című albumukat már saját szerzeményeik uralták. A 9Bach harmadik, 2016-os, Anian (Természet) című albuma belső természetünk és a minket körbeölelő teremtett világ találkozási lehetőségeit keresi – vagyis azt a „helyet”, ahol minden indulatunkkal együtt megpihenhetünk a gyöngéd nagymamához hasonló természet ölében.

Az Anian című lemez borítóképe.

A bandának a bemutatkozó szerint egyszerre folkos, atmoszférikus, popos, dubos és elektronikus számai vannak, akiben pedig mindezek hallatán mocorogni kezd például a Kerekes Band neve, annak teljes mértékben igaza van. Mert a 9Bach a maga gyökereit és műfajait éppen olyan mesterien és utánozhatatlanul egyedien hozza szintézisbe, mint ahogy a magyar What the folk?-fiúk teszik.

E sorok írója legutóbb a Secret of Kells (Kells titka) című kiváló animáció filmzenéjében vélte fölfedezni a kelta zenének azt a patakját, ami lélektől a tekintetig csordogál – ott azonban a hagyományos dallamokat nem pezsdítette annyi más műfaj, mint például a 9Bach zenéjében. Épp ezért igazi felfrissülést jelentő zenei élmény a 9Bach már a felvételeket hallgatva is: és vajon hogy hangzik majd élőben az ősi varázslat-huszonegyedik század kombó? Május 30-án, szerdán akárki fültanúja lehet a jelen pillanaton és igazán kreatív egyéniségeken átszűrt kelta zenei kincseknek.

Nem nehéz egyetérteni a sorozat mottójával: „Nem tudhatod, mi tetszene, amíg ki nem próbálod.”

 

Borítókép forrása: Wikimedia / Rhodri ap Dyfrig / CC BY-SA 4.0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!