2016.11.14. 07:43
Húsz éve a pályán Vizin Viktória
November 26-án, 19 órától a kecskeméti Hírös Agórában egy operaénekesi pálya gazdag zenei világába vezetik be a közönséget. Vizin Viktória operaénekes mutatja be a művészpályán töltött eddigi 20 évét, annak előzményeit és segítőit.
Partnere lesz ebben a 20 éve karmesterként dolgozó Gerhát László, és az 50 éves Kecskeméti Szimfonikus Zenekar. Közreműködik: az Ars Nova Énekegyüttes (karnagy: Kiss Katalin), Gergye Krisztián – táncművész, Jekl László, Molnár Ágnes.
A Kecskeméten született Vizin Viktória a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában kezdte tanulmányait. 1996-ban megnyerte a Nicolae Bretan Nemzetközi Énekversenyt Kolozsvárott, később az énekművészet legmagasabb fokozatát, a vokális zenetudományi doktori címet kapta meg. 1997-ben a budapesti Falstaff Versenyen a „Legjobb magyar versenyző” díját nyerte el. Azóta számos énekverseny díjazottjaként világkarriert épített, mezzoszoprán főszerepek sorát énekelte a legjelentősebb nemzetközi házakban.
A Bécsi Staatsoper, a londoni Covent Garden, a chicagói és a Los Angeles-i Opera, a Carnegie Hall , valamint a New York-i Metropolitan színpadai mellett Távol-Keleten játszotta többek között a Carmen címszerepét, Verdi Rigolettójának Maddalenáját és Delilát (Saint-Saens: Sámson és Delila).