Kultúra

2016.05.16. 18:45

Párválasztó ladikázás és borsoskalács

A hagyományéltető és párválasztó pünkösi ladikázással, valamint a borsoskalács fesztivállal telt a vasárnap délután a nagy esővel áztatott kistelepülésen, ahol a tervezettnél több különlegesség biztosított ünneplési lehetőséget.

Kubatovics Tamás

Az említett két, évek óta biztosan élményeket kínáló látványossághoz ezúttal csatlakozott a Szeremléért Élők Köre Egyesület székházának átadása, a Hazai táj, hazai ecsettel című, környékbeli településeken élő gyerekekeket is megmozgató rajverseny kiállításának megnyitója és eredményhirdetése, valamint egy szokatlan természeti együttállás kipróbálása. Utóbbi nem szerzett magának híveket, a többség inkább a hagyományos időjárási körülményeket részesítette előnyben, míg ezúttal a vastagabb és vízálló felsőruházat volt ajánlott.

– Az idei ladikázás különlegessége, hogy novemberi időt sikerült prezentálni. Bocsánat, hogy épp ezt választottuk, de ez így jött. Remélem, ez nem fogja elvenni kezdvüket attól, hogy jól érezzék magukat – fogalmazott Varga György polgármester megnyitójában. Emellett mindekinek köszönetet mondott a fáradozásért és az időjárás ellenére megmutatkozó érdeklődésért.

Ezúttal is bebizonyosodott, hogy egy sátor a tűző napsütés és az eső ellen egyaránt megfelelő védelmet nyújt. Több sátor pedig az árusoknak, kalácsot vagy a sült halat falatozóknak biztosíthat elfogadható körülményeket. Ezzel azonban nem ért véget az újdonságok sora. Ugyanis A helység kalapácsa szeremlei változatát mutatták be Boka Gábor színiigazgató útmutatása és közreműködése mellett a Szeremlei Néptáncegyüttes színtársulatának tagjai.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A helység kalapácsa szeremlei változatát mutatták be a táncosok
[/caption]

– Párizs, Róma és New York helyett csak itt, csak ma, szolid fagyhalálban szeretnénk előadni a darabot – vezette fel az előadást a kikiáltóként is maradandót alkotó Boka Gábor. Arra is felhívta a publikum figyelmét, hogy Szeremlén ezúttal az összes szent ünnepet sikerült összevonni, hiszen a ladikázás összejött az locsolkodással, az előadásnak és kalácsozásnak helyet adó Faluház udvarán pedig forralt bort is kínáltak a betérőknek, azaz karácsonyi hangulatot is idéztek a pünkösdi programon. Ezzel még nem ért véget a csodák sora, szavai után pár perccel még a Nap is előbukkant. Pedig akkor még messze volt az esti, mindig látványos néptánc bemutató kezdete.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!