Kultúra

2016.02.04. 16:35

Hatvan kilométer golyószóróval

Kecskeméti hagyományőrzők is részt vettek a múlt heti Doni Hősök Emléktúráján. Molnár János és barátai 60 kilométert gyalogoltak korhű katonaruhában, rohamsisakkal a fejükön, golyószórót cipelve.

Hraskó István

Tizenhatodik alkalommal szervezték meg január 28-30. között a Doni Hősök Emléktúráját, az 1943 januári doni katasztrófára emlékezve. Idén négy csapat négy különböző útvonalat járt be az ország különböző pontjain, hogy minél több települést érintve tiszteleghessenek a második világháborús hősi halottak előtt. Összesen körülbelül háromszáz résztvevő menetelt, vegyesen hivatásos katonák, hagyományőrzők és honvéd középiskolások, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége és francia, német és olasz bajtársi szervezetek tagjai.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Fotó: HajduPress.hu/Miskolczi János
[/caption]

A kecskeméti Molnár János és barátai mindannyian gyerekkoruktól vonzódnak a hadsereg és a fegyverek iránt. János korábban egyenruhákat gyűjtött, innentől pedig már nem volt messze, hogy megalakítsák a Magyar Királyi 7. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Baráti Kört. Nem unatkoznak: évente néhány alkalommal a felkutatott régi szabályzatok alapján gyakorolják a különböző alakzatokba rendeződést, rendszeresen hívják őket ünnepségekre, falunapokon is gyakran „tábort vernek”, és már több alkalommal ott voltak a Doni Hősök Emléktúráján. Idén is úgy döntöttek, hogy végiggyalogolják a Debrecen és Hajdúnánás közötti jó 60 kilométeres távot. János annak ellenére vállalta ezt, hogy pár nappal később államvizsga várt rá Kecskeméten, a GAMF-on (a túra kedvéért egy héttel korábban nekiállt a tanulásnak, és végül egy-két éjszakázás árán, de sikerrel vette a diploma előtti utolsó megmérettetést).

– A hősök tisztelete miatt tartottuk fontosnak, hogy mi is ott legyünk. Úgy gondolom, kellenek az ilyen megmozdulások, hogy a társadalom ne felejtse azokat, akik meghaltak a Donnál - mondta János, hozzátéve: nemcsak a magyar, hanem más nemzetek elhunyt katonái előtt is fejet hajtottak, megálltak például a román katonák síremléke előtt.

Az öt kecskeméti hagyományőrző egy golyószórós rajt alakított, és a három nap során teljesen korhű ruhában, felszerelésben menetelt a körülbelül száz fős „osztagban”. Nem volt ez egy könnyed séta, hiszen mindegyikük övén gáztáska, kenyérzsák, patron-és tártáska lógott, vállukon géppisztolyt vagy puskát vittek, és még egy tízkilós 31M Solothurn golyószóró is felszerelésükhöz tartozott, tehát legalább 15-20 kilót cipeltek az első nap 27, a második nap 13, a harmadik nap pedig 20 kilométeren keresztül. Hogy tovább kerüljék a kényelmet, és jobban átérezzék a néhai katonák megpróbáltatásait, ahol csak tudtak, földúton gyalogoltak. János nem is tagadta: bizony nem a legjobb viselet a szúrós, kemény posztó, és a bakancs is feltörte a lábát. De ezek az apró kellemetlenségekért bőségesen kárpótolta őket a szívélyes fogadtatás Hajdúhadházán, Hajdúböszörményben, Hajdúdorogon és Hajdúnánáson. Úgyhogy természetesen tervezik a jövő évi túrát is.

 

<!-- Hatvan kilométer golyószóróval Kecskeméti hagyományőrzők is részt vettek a múlt heti Doni Hősök Emléktúráján. Molnár János és barátai 60 kilométert gyalogoltak korhű katonaruhában, rohamsisakkal a fejükön, golyószórót cipelve. Hraskó István A golyószórós kecskeméti szakasz: Nagy Ferenc, Garai Károly, Molnár János, Polgár Attila Fotó: HajduPress.hu/Miskolczi János -->

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!