Kultúra

2015.11.12. 13:52

Közönségtalálkozó Móra Ferenc dédunokájával

Móra Ferenc dédunokájával randevúzhattak a félegyházi gyerekek kedden délelőtt a Hattyúházban. Vészits Andrea író, forgatókönyvíró dramaturg az Időfutár című ifjúsági regény egyik szerzőjeként vendégeskedett dédnagypapájának szülővárosában.

Vajda Piroska

Három éven keresztül futott a Kossuth Rádióban az Időfutár című ifjúsági rádiójáték-sorozat, ami később regény formájában is megjelent. A szegedi kamaszlány Hanna történetét eddig öt kötetben olvashatták a fiatalok. Ám a rajongók hamarosan kezükbe vehetik a befejező hatodik részt is. Az új kötetből részleteket is megismerhettek azok a gyerekek, akik részt vettek a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban megrendezett közönségtalálkozón, melynek vendége Vészits Andrea a regény egyik társszerzője volt. A 2012-ben indult nagysikerű rádiójátékról a gyerekek megtudhatták, hogy nem csak a fiatalok rajongtak érte, háziasszonyok, nagymamák, de még úton lévő kamionsofőrök is szívesen hallgatták. A lebilincselő történet sikeréhez az is hozzájárult, hogy a szereplőknek népszerű színészek kölcsönözték a hangjukat. Így például Pogány Judit, Fullajtár Andrea, Scherer Péter, Hegyi Norbert, Péterfy Borbála, Molnár Piroska, Herman Flóra, vagy éppen Nagy Katica – részletezte a közönségtalálkozón Vészits Andrea, aki azt is elmondta a rádiójátékot és később a regényt Tasnádi Istvánnal, Gimesi Dórával és Jelki Viktóriával közösen írták. Mint mondta, a munka során olyan közös gondolkodás, közös nyelv alakult ki közöttük, hogy rajtuk kívül senki nem tudta megállapítani, hogy melyik részt ki írta. Vészits Andreától azt is megtudtuk, a rádiójáték és a regény után szeretnék, ha film is készülne az Időfutárból, ám eddig nem találtak anyagi támogatóra. A filmes szakember szerint, azért is lenne jó, ha mozifilm készülne Hanna történetéből, hogy megkedveltessék a fiatalokkal a magyar filmeket. Napjainkban ugyanis nagyon kevés ifjúsági mozi készül. Ugyanakkor örömmel számolt be arról, hogy számos hazai iskolában a javasolt kötelező olvasmányok közé választották az Időfutárt.

Végéhez ért Hanna története

A regény egyik főszereplője Hanna, a szegedi kamaszlány állandóan költözködő szüleivel Budapesten kezdi újra – immár sokadik alkalommal – életét. Legjobb barátnőjével, Zsófival szinte állandó cset- és SMS-kapcsolatban áll, így már a fővárosba költözésük napján különös eseményről tudósíthatja barátnőjét. A lomtalanításon talál egy rozsdás körzőt, amelyet egy furcsa, ijesztő öregember, és egy felemás-szemű férfi és öltönyös társai is meg akarnak kaparintani. A körzőről ugyanis később kiderül, hogy egy időgép indítókulcsa. Ennek köszönhetően Hanna – és persze az olvasó is – érdekes időutazáson vehet részt. Visszarepül a 18. századba, megismerkedik Martinovics Ignáccal a jakobinus mozgalom vezérével, vagy például a magyar felvilágosodás fontos alakjával, a sokoldalú feltaláló Kempelen Farkassal. De Hannával és társaival együtt eljuthat az olvasó az ókori Rómába, vagy Mária Terézia bécsi udvarába is. A történetet a gyerekek internetes nyomozása egészíti ki: a kor, a kincs és a titokzatos térkép kapcsán. A regényből megismerhetjük Hanna életének mindennapjait, iskoláját és persze osztálytársait, tanárait is. – Az Időfutár kaland, sci-fi, ifjúsági történet, a fantázia szüleménye. Ugyanakkor szerzőtársaimmal ügyeltünk arra, hogy a történelmi háttér hiteles legyen. Fontosnak tartottuk ugyanis, hogy a gyerekek szórakozás közben valós történelmi figurákat ismerhessenek meg – hangsúlyozta Vészits Andrea.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!