Kultúra

2015.11.17. 17:33

Junior Prima Díjat kapott Trokán Nóra

Hét fiatal művész vehetett át Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában, köztük Trokán Nóra színművész, akinek Kecskeméten indult a karrierje.

Popovics Zsuzsanna

Idén négy színész, egy bábszínész-rendező, egy rendező és egy fotográfus volt a díjazott. A Prima Primissma Alapítvány és a kategória társalapítója, az FHB Bank elismerését Pálos Hanna (Katona József Színház), Király Dániel (Vígszínház), Trokán Nóra (szabadúszó), Nagy Dániel Viktor (szabadúszó) színművész, Hoffer Károly bábszínész, bábtervező, rendező (Budapest Bábszínház), Kovács D. Dániel rendező (Vígszínház) és Dömölky Dániel színházi fotográfus vehette át.

A hetedik alkalommal átadott, kétmillió forinttal járó díjra érdemes fiatal tehetségeket idén is a magyar színház- és filmművészet elismert képviselői jelölték, a díjakról szakmai zsűri döntött. A Junior Prima díj a színházművészet mellett a tudomány, a zene, a népművészet és a sajtó terén kiemelkedő fiatal – harminc évesnél nem idősebb – tehetségeket támogatja.

Tavaly a díjazottak között volt Orth Péter a kecskeméti Katona József Színház színművésze. Idén Trokán Nóra örülhetett az elismerésnek, aki egy éve szabadúszó, előtte viszont öt évig volt a kecskeméti társulat tagja. Évi egy-két bemutatóra visszatér a Katonába, az idei évadban például a Macska a forró bádogtetőn című Tennessee Williams darabban láthatja a közönség, Zsótér Sándor rendezésében.

Színészcsalád sarja

Trokán Nóra színészcsaládban nőtt fel Papadimitriu Athina és Trokán Péter lányaként, mégis csak késő kamaszkorában döntötte el, hogy – nővéréhez, Trokán Annához hasonlóan – felvételizik a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. A diploma megszerzése után a kecskeméti Katona József Színházba szerződött, ahol sokféle műfajban, számos főszerepben és kisebb szerepekben is kipróbálhatta magát. Jelenleg szabadúszóként játszik a Nemzeti Színház, az Örkény Színház és a kecskeméti Katona József Színház előadásaiban, emellett rész vett független színházi produkciókban is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!