Kultúra

2015.09.04. 09:46

Kilencven éve avatták fel a mai zsinagógát

Kilencvenéves a nagykőrösi zsidó hitközség zsinagógája. Illusztris vendégekkel méltatták a jubileumot.

Popovics Zsuzsanna

A zsinagóga 90 éves fennállását együtt ünnepelte a nagykőrösiekkel többek között  Ilan Mor, Izrael rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Az ünneplőket Feldmájer Sándor, a Nagykőrösi Zsidó Hitközség elnöke üdvözölte, majd dr. Feldmájer Péter, az Európai Zsidó Kongresszus végrehajtó bizottságának tagja mondott köszöntőt.

Beszédében emlékeztetett arra, hogy a város zsidó hitközsége 1794-ben alakult meg, az első zsinagóga 1817-ben nyílt meg, amikor a helyi rabbi először szólt magyar nyelven a hívekhez. A hitközség első zsinagógáját ledöntötte az 1911-es földrengés. A városban élő néhány száz zsidó család ekkor gyűjtésbe kezdett, hogy újra nekilássanak az építkezésnek. Az összegyűlt pénzt nem sokkal később elvitte a hiperinfláció. De nem adták fel. Ennek köszönhető, hogy 90 éve felavatták a mai zsinagógát (1925. augusztus 29-én). Az eklektikus épület Molnár Lajos építész tervei alapján készült. Mellette áll a hitközség épülete és az egykori zsidó iskola.

A nagykőrösi zsidóság többségét is elhurcolták 1944-ben, akik nagy részére halál várt az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborban. Csak kevesen tértek vissza, de ők hitték, hogy lesz még zsidó hitközség a városban, és egész életükben azon fáradoztak, hogy megőrizzék a zsidó életet Nagykőrösön.
– Az ő érdemük is a mai ünnep – fogalmazott L. Simon László államtitkár. A zsinagóga mellett azt is ünnepeljük, hogy ma is él ez a zsidó közösség – fűzte hozzá.

Áldó szónoklatot mondott Prof. Schőner Alfréd főrabbi. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora héber nyelven köszöntötte Ilan Mor-t. Az izraeli nagykövet beszédében kifejezte örömét, hogy Nagykőrösön aktív a zsidó közösség, hogy a hitközség működik és fenntartja a jövőnek, amit rájuk hagytak az elődeik. Fejlődjenek, szépüljenek, hívják be templomukba a város nem zsidó lakosait, hogy ők is megismerhessék a zsidó nép kultúráját – kívánta a házigazdáknak Ilan Mor. Az ünnepség zárásaként Bali János és az A:N:S Kórus adott koncertet Salamone Rossi XVI. századi zeneszerző zsoltáraiból, himnuszaiból, énekeiből. Hangszerjátékkal közreműködött Borsos Ágnes és Varga Ferenc (hegedű), valamint Koltai Katalin (lant).

Nekik hálás a hitközség

Az ünnepségen emléktáblát avatott dr. Róna Tamás, a nagykőrösi zsidó hitközség rabbija. A fekete márványlapon 79 személy neve szerepel, akik a nagykőrösi zsidó hitközség hívei voltak, és „a Soá szörnyűségei után visszatértek és a zaklatások ellenére megőrizték a zsidó életet Nagykőrösön”. A táblát a helyi zsidó hitközség állíttatta a zsinagóga fennállásának 90. évfordulójára a Civil Alap támogatásával.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!