2014.07.08. 09:31
Több százan ünnepelték együtt Sarlós Boldogasszony napját
Sarlós Boldogasszony napja nemcsak a katolikus hitéletben, de a magyar népi kultúrában is jelentős eseménynek, az aratás ünnepének számított. A kiskunfélegyházi Ótemplomban régi hagyomány, hogy ezen a napon a védőszentre emlékezve tartanak templombúcsút.
Több százan ünnepelték együtt Sarlós Boldogasszony napját Kiskunfélegyházán. Az érseki misén nemcsak helybeliek vettek részt, de érkeztek a szomszédos településekről, városokból is hívek. Az ünnepi eseményen másik fontos évfordulóra is emlékeztek. Kiskunfélegyházát ugyanis 240 éve, 1774-ben emelte mezővárosi rangra Mária Terézia. Az Ótemplom építői pedig – Mária Terézia iránti tiszteletüket kifejezve – Sarlós Boldogasszony napján szentelték fel a félegyházi öregtemplomot. Sarlós Boldogasszony napját egyébként csak hazánkban ünneplik július 2-án. Ez a nap igazi magyar ünnep, amelyen nemcsak a bibliai történetre, hanem az aratás védelmezőjére is emlékeznek.
– Sarlós Boldogasszony napján az üdvösségtörténet csúcspontját, azt a meghatározó találkozást ünnepeljük, amikor Szűz Mária méhében Jézussal a szintén gyermekét váró Erzsébetnél tett látogatást – fogalmazott dr. Bábel Balázs, a főegyházmegye érseke a félegyházi ünnepi szentmisén. – Ha ezzel a szándékkal lapozzuk át a szentírást, akkor Isten és ember találkozásának számos történetét olvashatjuk benne – tette hozzá a főpásztor. – A mi életünkben is vannak meghatározó találkozások. Érdemes számba venni, hogy kik tettek ránk olyan benyomást, ami megváltoztatta életünket. Mert a meghatározó találkozás az emberi életben nem túl gyakori, mint ahogy az Istennel való találkozás sem. Sokszor csak utólag vesszük észre, hogy egy ember, egy közvetítő által az Úrral találkoztunk – mondta szentbeszédében az érsek.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az aratás védelmezőjére is emlékeztek az érseki misén
[/caption]