Kultúra

2014.07.07. 11:53

Önkéntesek versengtek

A ballószögi önkéntes tűzoltó egyesület szombaton rendezte meg a helyi sportpályán a Polyák Zoltán Önkéntes Tűzoltó emlékversenyt.

Sebestyén Hajnalka

A megmérettetésre 16 önkéntes tűzoltócsapatot fogadtak. A versenyen részt vett Ballószög, Harta, Imrehegy, Katymár, Csólyospálos és Tabdi csapata.

Az idő melegedésével egyre jobban küzdöttek a csapatok, a váltófutásban például öten kértek ismétlési lehetőséget. Ezt követte a tabdi óvodás tűzoltók bemutatója, majd a rendezvényt Gáncsos László tűzoltó őrnagy, megyei tűzoltósági főfelügyelő nyitotta meg. A verseny ezt követően a kismotor fecskendő szereléssel folytatódott.

A végeredmény a következő lett. A Felnőtt férfi kategóriát Imrehegy nyerte, őket követte Ballószög és Tabdi. A Felnőtt női csoportban szintén az imrehegyiek győzedelmeskedtek, második Ballószög, harmadik Csólyospálos lett. Az Ifi leányoknál a sorrend Ballószög és Harta, az Ifi fiúknál Ballószög és Csólyospálos. A gyerekeknél Katymár győzött.
A hagyományokat követve a verseny után az üstben főtt csülkös babot fogyasztották el a versenyzők, majd a közeli temetőben megemlékeztek Polyák Zoltán tűzoltó bajtársukról.

 [caption id="" align="aligncenter" width="334"] A csapatok nagy küzdelmet vívtak a ballószögi versenyen
[/caption]

A díjátadón Gáncsos László tűzoltó őrnagy megköszönte a jó hangulatú versenyzést és az önkéntes tűzoltók – hétköznapok során tanúsított – munkáját a tűzmegelőzésben és a tűzvédelemben, hiszen a tűzoltóság legszélesebb bázisát az önkéntesek adják. Az abszolút győztesnek járó vándorserleget Polyák Zoltán leánya, Alexandra adta át ismét a címvédő Imrehegy csapatának. A versenyzők a „Jövőre, veletek, ugyanitt Ballószögön!” felkiáltással búcsúztak el kora délután.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!