Nem azé a kincs, aki megleli

A helyi népi emlékezet is megőrizte a fák legendáját, ami nem kitaláción alapul, mert már többen is megpróbáltak leásni a megkövesedett fatörzsekhez. Senki sem járt sikerrel, de egy-egy darabot letörtek az ősmaradványokból. A marispusztai helyszín egykoron mocsaras volt, de mostanra kiszáradt, ám jól kivehetőek a körvonalai. A Nemzeti Múzeum adattára számára 1958-ban feljegyzés is készült a majsai leletmentésről. Az érdekes leletet bejelentők arra gondoltak, hogy egy hajó gerendáira bukkantak. A balassagyarmati Palóc Múzeum munkatársa így számolt be a Majsán végzett munkájáról:

„Az említett „gerenda jellegű” leletek (...) lápos, nádas terület szélén kerültek elő. Hosszabb, nagyobb mélységben fekvő farönkök. Megkíséreltük legalább részbeni kiszabadításukat, azonban a 1,70-1,80 m-es mélység, továbbá a talaj iszapos volta miatt a farönkhöz hozzáférni nem tudtunk még ásatási munkával sem. A legnagyobb rönk kb. 1 m átmérőjű és 4-9 m hosszúságú lehet. (...) A fa (...) semmi esetre sem lehet használati tárgy, vagy tereptárgy maradványa. Inkább természettudományi ritkaságnak számít.”

A mai kor majsai emberei is bíznak az utóbbi feltételezés valódiságában. Többen úgy vélekednek, hogy az ipolytarnóci maradványokhoz hasonló, idegenforgalmi vonzerőt jelenthetnének a térség őstörténetének kövületei. Rosta Szabolcs, a megyei múzeum vezetője lapunknak megerősítette, hogy tudnak a marisi leletekről és lehetőség szerint tervezik azok feltárását.
Kiskunmajsa környéke – hasonlóan a Dél-alföldi területekhez –, bővelkedik ugyan lelőhelyekben, amik igen sűrűn helyezkednek el, ám az államilag fenntartott régészeti lelőhely-nyilvántartás ezeknek csak a töredékét ismeri.
A komoly költségeket felemésztő terepi kutatás sokszor csak pályázati támogatások révén kezdődhet el. Néha az amatőr kincskeresők is megelőzik a szakembereket, mint ahogyan azt a tázlári Templomhegyet feltáró régészek is megemlítették a közelmúltban átadott emlékhelynél.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az elődtelepülés, Mayossaszállás lakóira és középkori templomára szobor emlékeztet a majsai határban
[/caption]

Pánya István, a megyei múzeum szakértője nemrégiben nyilatkozott arról, hogy fémkereső műszerekkel felszerelt kincsvadászok „gyakran valósággal rárontanak a falvak határára.”
„Ha valaki olyan értékes dolgot talált, amelyet ismeretlen személyek elrejtettek, vagy amelynek tulajdonjoga egyébként feledésbe ment, köteles azt az államnak felajánlani. Ha a talált tárgy a védett kulturális javak körébe tartozik, annak tulajdonjoga az államot illeti meg.”  – figyelmeztetett az előírásokra Pánya István. A szakember a majsainfo.hu portálnak elmondta: „a fémkeresős társadalom ezen törvényt nem ismerve, vagy figyelmen kívül hagyva gyűjti be a föld mélyének tárgyait, ami törvénysértő.”

Móra Ferenc is kutatta a majsai határt
Tanáremberek kutatták a régmúlt emlékeit a majsai határban az 1930-as években. Frech Miklós nevéhez kötik az egyik legértékesebb népvándorlás kori lelet, egy sárkányfejes, szvasztikás (vonaldíszes) tál megtalálását, amit a kecskeméti múzeumnak ajánlott fel.
Korabeli visszaemlékezők szerint, a település környékén 1932-33-ban Móra Ferenc is vezetett ásatásokat, melyek során szarmata emlékeket tártak fel. 1936-ban Lerner István majsai tanár, a községtől 3 km-re található Szálas-tanya közelében 17 sírt tárt fel, de a becslések szerint legalább 400 sír lehetett azon a helyen. „A mellékletben sajnos meglehetősen szegény valamennyi sír. Előkerült egy  kézzel formált, durva szemcsés anyagból készült edény, amely egy női sírban a fej mellett volt. Agyag orsógomb és bronz fülbevalók kerültek még itt felszínre.” – olvasható a Kiskunmajsa Históriája című kiadványban.