2014.07.15. 16:25
Kecskeméti vendégjáték a szabadtéri játékokon
A Páratlan páros kettős életet élő taxisofőrjének kálváriája is színre kerül idén a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
A Ray Cooney-darab az Újszegedi Szabadtéri Színpadon lesz látható (július 29., 30.). A kecskeméti Katona visszatérő partnere a Játékoknak, korábbi produkciók is nagy közönségsikert arattak. Nem kétséges, hogy a Páratlan páros I. is kacagtató jelenetekkel örvendezteti meg a nézőket. A mű főhőse, John Smith kettős életet él: szigorú időbeosztás szerint látogatja két, egymásról persze mit sem tudó feleségét. Ebből persze fergeteges poénok születnek a közkedvelt darabban.
A produkció rendezője és egyik főszereplője a kecskeméti színház igazgatója, Cseke Péter. Mellette Szerednyey Bélát, Danyi Juditot és Magyar Évát láthatják.
És ami még színpadra kerül az újszegedi ligetben: Svejk, a derék elsőháborús katona (Szegedi Nemzeti Színház, július 25., 26.), az Indul a bakterház (székesfehérvári Vörösmarty Színház, augusztus 8., 9.).