2013.08.13. 13:37
A ló alázatra, tiszteletre tanít
A ló az élettel szembeni alázatra tanít – vallja Farkas Márta tanárnő, annak a lovas tábornak a főszervezője, amelyet harmadik alkalommal rendeztek meg az elmúlt héten a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Szakközépiskola tangazdaságában.
A lovas tábor kitűnő kikapcsolódás a városi gyerekeknek. Legtöbbjüknek ugyanis csak itt nyílik lehetőségük arra, hogy közel kerüljenek az állatokhoz, a természethez. A szabadban, friss levegőn, játékos programokon keresztül sajátítják el a lovakkal való bánásmódot. A ló ápolásán túl tanulnak lovas etikát és lovas kultúrát is – mondta el a Farkas Márta, tanárnő. A ló táplálkozásával kapcsolatban lótortakészítő versenyt rendeztek, melynek során megismerhették a gyerekek a lovak takarmányát, azok összetételét, az ehhez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat. A legfinomabb torta kiválasztását persze a lovakra bízták – fűzte hozzá a főszervező. Az állatok ápolását pedig ló szépségverseny keretében tanulhatták meg a táborozók. Minden csapat feldíszíthette kedvenc lovát. Miután megtisztították a szőrét, sörényéből varázsoltak különleges „frizurákat”.
A ló anatómiát is játékosan ismerhették meg a gyerekek, akik sóliszt gyurmából készítették el a pacik csontvázát.
Hogy színesítsük a programot, és ne csak a lovakkal, hanem az élővilág egyéb területével is foglalkozzunk, kutyás játszóházat is szerveztünk – mondta el Farkas Márta, aki a Magyar Segítőkutyás Egyesület hivatalosan vizsgázott kutyáival együtt tartott bemutatót. Mint mondta, a legtöbb ember megrekedt a kutyasimogatásnál, pedig a kutyák – a lovakhoz hasonlóan – sokkal komolyabb munkára is alkalmasak. Javíthatja a gyerekek viselkedéskultúráját, növelheti az önbizalmukat. Ugyanakkor a kutyás terápiákkal kitűnően alakíthatók a társas- és szociális kapcsolatok. Javítja a gyerekek szabálytartását is, azaz egymás tiszteletben tartását – tudtuk meg a tanárnőtől.
Elmondta, a táborba hat éves kortól vehettek részt a gyerekek, érdemes ugyanis mielőbb elkezdeni a lóval való barátkozást, a közös munkát. A táborozók között voltak visszajáró, tapasztalt lovasok is, akik ösztönzik a kisebbeket. Így láthatják honnan, hová fejlődhetnek. Idén első alkalommal fogathajtást is tanulhattak a gyerekek.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A lovas táborban a természetesen a lovaglás volt a legnépszerűbb program.
[/caption]
– Bízom benne, hogy a tábor végére minden gyerek elsajátítja azt az élettel szembeni alázatot, amire csak a ló taníthatja meg az embert. A közös munka közben megtanulják a gyerekek tisztelni a lovat, ezáltal pedig egymást, és az életet is. Így kerek a történet – foglalta össze a lovas tábor lényegét Farkas Márta.