Kultúra

2013.06.20. 21:10

Mesefigurák, bábok, fotók

A kecskeméti fényképész és tipográfus, Farkas Antal jama emlékének ajánlják a KAFF szervezői az idei fesztivált.

Popovics Zsuzsanna

A 11. Kecskeméti Animációs Fesztivál első napján nyílt meg jama posztumusz kiállítása a Sheraton Hotelben. „Számomra a fotográfia olyan, mint a költészet” – mondta egykor a papíron fotóművész, lélekben költő jama. „Használok metonímiát, metaforát, rímeket, hasonlatot, mindenféle költői képet. Éppen úgy, mintha verset írnék.” A „munkakönny” című kiállítás június 24-ig látogatható.

Szerdától látható a Kápolna Galériában Cakó Ferenc animációs filmrendező és grafikusművész „40 év animáció” című kiállítása. Az ünnepélyes megnyitón Féjja Sándor filmpszichológus így fogalmazott: Cakó Ferenc alkotásaiban minden a helyén van és arra szolgál, hogy a néző számára esztétikai többletet nyújtson. Az alkotóról elhangzott: amatőr filmesként kezdte pályáját, ebből vált profivá, majd egy önálló stúdió vezetőjévé. Bekerült a 2005-ben kiadott Filmlexikonba, tanítják a művészeti egyetemeken, hazánkban ő szabadalmaztatta az élő homokanimációt, nincs olyan filmje, amely ne nyert volna díjat, díjakat úgy hazánkban, mint külföldön.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A „munkakönny” című kiállítás június 24-ig látogatható
[/caption]

Lapunk kérdésére Cakó Ferenc elmondta: a kiállítás anyagát raktári dobozokból szedte elő, számára is örömet nyújtott a válogatás. „Igyekeztem a filmes vonatkozásokat előtérbe helyezni. Nálam a kettő állandóan összejátszik, amit nyerek a filmből, azt visszaépítem a képzőművészetbe, és fordítva. Az animációs filmek megmerevített installációi a gyerekeknek lehetnek érdekesek. Napokig restauráltam a bábokat, figurákat, térbeli dolgokat” – mondta el az alkotó. Hozzátette, eddig valamennyi KAFF-on jelen volt, animációi rendre nyertek kisebb-nagyobb díjakat, így számára mindig élmény Kecskeméten lenni.
Tegnap este Horváth Mária munkáiból nyílt kiállítás a Kecskeméti Kulturális Központban. A „Bábok egy élet tájairól” című tárlat július 7-ig lesz látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!