Kultúra

2013.05.18. 14:39

Összehozta a festés a fiatalokat

Törökországban jártak a kecskeméti Katedrás diákok, a program részeként külföldi diáktársaikkal közösen graffitiket is készítettek.

Sebestyén Hajnalka

Utolsó állomásához érkezett a Walls Talk nemzetközi program, melyben a kecskeméti Katedra középiskola hat külföldi partnerintézménnyel közösen vesz részt. A második éve tartó program célja, hogy a diákok közösen bemutassák a graffiti sokszínűségét, szubkultúráját, miközben egymás kultúráját is megismerik közelebbről. A törökországi találkozóra Szűcs Petra, Kökény Diána és Antal Amanda diáklány, valamint Mezei Judit és Zsolczai Balázs tanár utazott ki repülővel.

– Úti célunk Isztambul ázsiai része volt, mellyel egy teljesen új világot ismerhettünk meg. A török emberek nagyon kedvesek, barátságosak és segítőkészek voltak végig az egy hét során. Például ha valakit egyedül láttak, azonnal valaki odament hozzá, hogy ne érezze magát kirekesztve. Az első nagy programunk az iskolában volt, ahol graffitiket készítettünk akrilfestékkel. Különböző szavakat jelenítettünk meg, mint art, project vagy graffiti. Nagyszerű ötlet volt részükről, hogy rögtön az elején közös munkára fogtak minket, így nagyon gyorsan összekovácsolódott a csapat! – elevenítette fel emlékeit Diána.

A környéket is felfedezhették a vendégek. – Isztambulon belül egy csodálatos kis szigetre hajókáztunk el. Lovaskocsikáztunk, ebédeltünk, majd választhattunk bicajjal körbetekerjük a szigetet, vagy a kézműveseknél vásárolgatunk. Sokan a kerékpár mellett döntöttünk. Késő este tértünk vissza a városba– vette át szót Petra. – Egy történelmi nap keretében pedig Isztambul főbb látnivalóit mutatták be számunkra. Jártunk a Hagia Szofiánál, a Kék mecsetnél, a Top Kapi palotánál. Hihetetlen sok turistával találkoztunk, az egyébként is óriási városban. Úgy mondták, húszmillióan élnek a városban, de népszámlálás híján akár 30 millióan is lehetnek. Megtapasztaltuk a tömeget. Ugyanakkor nyugodtak, segítőkészek, nem idegesek, bár a közlekedési moráljuk számunkra elég idegen volt.

– Egy művésztelepen az üvegfúvással ismerkedtünk, a művész néhány perc alatt ülő dervist és pingvint is alkotott, majd a bemutatója után mi magunk tettük próbára ügyességünket, s gyöngyöket készítettünk. Nagyon érdekes és élvezetes volt! Joros várában pedig gyönyörű panoráma terült elénk. Jobbról a Fekete-tenger, elől a Boszporusz, balról az üzleti negyed felhőkarcolókkal  – mondta Mezei Judit tanárnő.

– A programunkat egy vidám hajós kaland zárta. A kikötőben sétáltunk, amikor egy hatalmas hajót megpillantottunk „Welcome Walls Talk” felirattal, ahová beinvitáltak minket. Hihetetlen klassz esténk volt finom ételekkel, szülinapi tortával és török diszkóval, tánccal. Jól nyomták a törökök, például a hastáncot török rockkal vegyítették – mesélte Diána.
A diákok végig családoknál laktak, így a nyelvgyakorlás is része volt az útnak. A törökök még arra is odafigyeltek, hogy egy családnál különböző nemzetek legyenek, hogy mindenki kénytelen legyen az angol nyelvet használni. A kísérők pedig közös tanárszálláson laktak, ahol a projecthez kapcsolódó feladatokkal foglalkoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!