2012.12.09. 15:43
Virágok a keceli télben
Pénteken huszonhatodik alkalommal nyílt meg a keceli virágfesztivál.
Péntek délelőtt nyílt meg a Flora Virágkiállítás, melyen immár 26. alkalommal mutatkoznak be a régió virágkertészei, illetve a szakközépiskolák virágkötész diákjai. Az általános iskola sportcsarnokában egy 10 méteres, gyönyörűen feldíszített karácsonyfa vonzza a kiállításra belépő tekintetét, mely mindjárt rá is hangolja az advent várakozásteli hangulatára a látogatót. A Flora kiállításon nagyon sok karácsonyi díszt láthat a virágkedvelő, melyek elkészítése a versenyző iskolák diákjainak a feladata volt. Emellett rózsák, száraz virágkompozíciók, mikulásvirág s egyéb élővirág-kompozíciókat is megtekinthet a látogató.
A rendezvény megnyitóján Haszilló Ferenc polgármester arra hívta fel a vendégsereg figyelmét, hogy a virág a megbékélés, a szeretet szimbóluma. A virágok a társas kapcsolatok erősítésére is szolgálnak, így a rózsa a szerelem, a nefelejcs a hűség, a nárcisz a tisztelet jelképei. A Flora népszerűségére jellemző, hogy a város kilencezres lélekszámát meghaladó tömeget vonz Kecelre.
Pénteken a keceli virágkiállítás megnyitó ünnepségén a rendezvény több mint negyedévszázados múltjára hívta fel a figyelmet Bányai Gábor megyei közgyűlési elnök is, aki köszöntő beszédében azt kérte a keceliektől, hogy továbbra is rendezzék meg a Florát, már csak azért is. hogy lássák az érdeklődők, a máshonnan oda látogatók, hogy a városban a szépet szerető, szorgalmas emberek élnek. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Huszonhatodik alkalommal csodálhatnak virágkompozíciókat Kecelen a virágkedvelők
[/caption]
A rendezvény évek óta jóval több mint egy virágkiállítással egybekötött vásár. A Florával egyben kulturális programsorozat is költözik a városba. A művelődési ház ad otthont a keceli alkotók „Szín-vonal” című képzőművészti kiállításának, és a publikum megtekinthette a Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület bemutatóját is. Este a városi múzeumban babakiállítást, illetve „Lebegés” címmel Gérné Mezősi Aranka szobrászművész tárlatát nyitották meg. Szombaton a X. Országos Fazekas Kiállítás anyagaiból nyílt tárlat a művelődési házban.
A baon.hu a Petőfi Népe lapcsalád tagja.