Kultúra

2012.10.02. 16:30

Tízezredszer is mesélnek a dallamok

Dóbiás Péter zenész, karmester, zeneszerző immár 23. éve tart tanár kollégáival rendhagyó énekórákat a Duna-Tisza közi óvodákban, iskolákban. Ma adják tízezredik mini-koncertjüket a Kecskeméti Főiskola gyakorló óvodájában.

Popovics Zsuzsanna

– Kezdetben a kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény ritkaságait mutatták be a városi iskolákban, népszerűsítve a népi muzsikát és a komolyzenét – meséli Dóbiás Péter. – Eleinte kevés meghívást kaptunk, később évente akár félezret is. Előfordult, hogy hajnalban indultunk, Dusnokon kezdtünk, majd hazáig még három helyszínen játszottunk.

– Hányan vettek részt ebben?
– Megközelítőleg negyven zenetanár. Az alapgárda 15-20 főből állt, az M. Bodon Pál Zeneiskola, illetve a Kodály Iskola tanáraiból. A mindig változó repertoárhoz igazodva egyéb hangszeresek, énekesek, táncosok csatlakoztak hozzánk. Az utazó csapat 4-5 fős volt, ennyien fértünk el egy autóban.

– Sosem fogytak ki a muzsikákból?
– Nem. Népszerű zeneművek 4-5 hangszerre való átiratait mutattuk be, megemlékeztünk jeles évfordulókról, 2004-ben Balassi, 2005-ben József Attila, 2006-ban Buda Ferenc verseit zenésítettem meg. Volt, hogy reneszánsz jelmezekben léptünk fel, tánctanárt vittünk magunkkal, máskor Mozart vígoperáiból adtunk elő duetteket. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Dóbiás Péter
[/caption]

– Lesz ünneplés? – A tízezredik fellépéshez kapcsolódóan most nem. Ötévente szoktunk jubileumot méltatni, a húszéves idején emlékkönyv is született rólunk

Popovics Zsuzsanna Dóbiás Péter -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!