2012.03.26. 22:03
Fásítás és pihenők a zarándokúton
Több mint kétszáz petőfiszállási vett részt szombaton abban a fásítási akcióban, melynek keretében négyszáz kőrisfát ültettek el a községet Pálosszentkút kegyhellyel összekötő út mentén.
Az akció példás összefogásban valósult meg: az önkormányzat, a helyi nagycsaládosok egyesülete és a Magyar Pálos Rend közös munkájaként. A közel egymillió forintos költségekre a nagycsaládosok egyesülete pályázaton mintegy 700 ezer forintot nyert, az önerőt pedig az önkormányzat segítségével teremtették elő – mondta Szász János polgármester. A több mint két kilométeres összekötőút fásítása mellett három pihenőt is kialakítottak a kegyhelyre érkező zarándokok számára.
A zarándokút rendbetétele első állomása volt annak a szertartásnak, melynek keretében április 30-án újratemetik az 1951-ben kivégzett P. Vezér Ferenc pálos szerzetest. Földi maradványait motoros kísérettel hozzák Budapestről Pálosszentkútra. Az újratemetés alkalmával tartják a szerzetesről elnevezett út megáldását, illetve ekkor szentelik meg a meghurcolt pálosok tiszteletére készített emléktáblát.
Vajda Piroska -->