Kultúra

2011.09.19. 19:15

Színházi fesztivál Szegeden

Őszi ráadással jelentkezik a szegedi Thealter, Magyarország egyetlen, minden nyáron megszervezett nemzetközi színházi fesztiválja: a szerdán kezdődő rendezvényen jól ismert, népszerű művészek és fiatal alkotók is bemutatkoznak.

baon.hu

A Thealter U21 plusz fő helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga. A szervezők bíznak abban, hogy a programsorozat a fesztivál törzsközönsége mellett még több fiatal szegedi - középiskolások és egyetemisták - érdeklődését is felkelti, hiszen a színpadon is az ő korosztályuk kap teret.

A fiatal alkotók előadásai elsősorban olyan kérdésekkel, témákkal foglalkoznak, amelyek érzékenyen érintik kortársaikat, produkcióik azonban minden korosztályhoz szólnak, lendületük, tehetségük bárkit magával ragadhat.

A fesztivál szerda esti - a debreceni Ady Endre Gimnázium emelt szintű drámai képzésében részt vevő diákjai által készített - Töredékek… című nyitóelőadása József Attilát, a művészt, az embert, az alkotás folyamatát vizsgálja a költő életét meghatározó nőkre fókuszálva.

Ugyanezen az estén mutatja be a szegedi közönség egyik kedvence, a Hólyagcirkusz Társulat a Kulterer - se Kelet, se Nyugat, se Sírás című produkcióját.

Másnap a Pinceszínházban a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozata két rövid lélegzetű előadással jelentkezik. A tizedik évfolyam az ironikus jövőképeket és aktuális korképet egyaránt felvonultató Jövő utca 101 című produkcióját játssza, a tizenkettedikesek pedig a diákok szabad improvizáción alapuló Kísértés című darabot adják elő.

Este a Bárka Színház vendégeskedik a Régi Zsinagógában a Nehéz című előadással. A darab szerzője Háy János, rendezője Bérczes László, az Anya szerepében a Kossuth-díjas kiváló művészt, Lázár Katit láthatja a közönség. A Férfit alakító Mucsi Zoltán a legjobb férfi főszereplő díját kapta ezért az alakításáért az idei POSZT-on, és az előadás három kategóriában - legjobb új magyar dráma, legjobb férfi főszereplő és legjobb női mellékszereplő - jelölést kapott a Színikritikusok Díjára is.

Pénteken Babits Mihály Jónás könyve című, nagyszabású lírai önvallomásából készült bábos szólójátékát Csuja Imre, az Örkény Színház Jászai Mari-díjas érdemes művésze játssza. Majd a Kaposvári Egyetem ötödéves színészhallgatóinak nagy sikerű, Füst a szemben című Cseh Tamás-estjére várják a nézőket.

A nyári fesztivál egyik legnagyobb sikert arató előadását, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Mady-baby című produkcióját szombaton és vasárnap összesen négy alkalommal adják elő.

Szombaton este apa és fia, Závada Pál és Péter várja az érdeklődőket egy különleges színházas-irodalmi kalandra, a fesztivál vasárnapi záró előadása pedig a Sziszüphosz lesz a Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatóitól.

Forrás: PRAE.HU

baon.hu -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!