Kultúra

2011.07.10. 13:31

A folklór jegyében fesztiváloznak

Agárfuttatás, lófürdetés, kézműves foglalkozások, íjász-bemutató, bábszínház és persze rengeteg koncert - idén is színes programokkal várják a közönséget Tőserdőn, a Széna vagy Szalma hagyományőrző fesztiválon.

H. I.

Az idei immár a harmadik alkalom, hogy megrendezik a folklórt középpontjába állító fesztivált a Holt-Tisza szomszédságában. A megújult part remek helyszínt biztosít a programoknak, a látogatóknak csupán a rekkenő hőséggel kell megküzdeniük…
 
A szervezők igyekeztek minden rétegnek és generációnak elfoglaltságot és szórakozást nyújtani. A családosoknak gyermekprogramokkal, báb- és szabadtéri színházzal, kézműves foglalkozásokkal, a felnőtteknek pedig koncertekkel, táncházzal.
 
Szombaton nagy tetszést aratott a magyar agarak „csalinyúl” utáni vadászata, illetve a Tisza-parti lófürdetés – vélhetően a négylábúak mellett gazdáiknak is jól esett a frissítő mártózás. A gyerekeknek az is nagy örömet okozott, hogy a Kudumba Törzsi Dobosok koncertjét követően kipróbálhatták az együttes hangszereit.
 
A tőserdei fesztivál vasárnap is változatos programokat kínál: délután 3-tól lovasbemutatót tart az Égi Csodaszarvas Hagyományőrző Egyesület, -fél 5-kor felvonul a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia, este 9-től pedig Hobó - kinek nemrég jelent meg Circus Hungaricus című lemeze - egyszemélyes színpadi előadása következik. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Nemcsak a lovak örültek a víznek
[/caption]

Címkék#Lakitelek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!