2011.06.03. 18:17
Összetartozik a nemzet
Ma országszerte megemlékezésekkel ünneplik a Nemzeti Összetartozás Napját.
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeztek tegnap a kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskolában is, ahol harmadik éve hagyomány, hogy minden hónap elején félárbocra engedik, majd ünnepélyesen felvonják a nemzeti lobogót az intézmény udvarán lévő, a Nagy-Magyarországot szimbolizáló fehér kőtömbnél. A megemlékezésen a diáksereg elénekelte a Himnuszt, elmondta a Csibészesküt, ebben megígérve: „Isten segítségével igyekszenek a jót választani és tenni, a haza javára válni.”
Az ünnepnapon több száz határon túli magyar teszi le állampolgársági esküjét országszerte és sok iskolás utazik osztálykirándulásra Erdélybe, Felvidékre, Vajdaságba, Kárpátaljára, lélekben legyünk velük - kívánta ünnepi beszédében Molnár Gergő magyar - néprajz szakos tanár. Papp Zsolt igazgató rámutatott: a Magyarországon élők összetartoznak minden határon túli magyarral, ami legfőképpen a velük való találkozással, barátkozással, élő kapcsolatok kiépítésével, ápolásával fejezhető ki.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A Himnusz után következett a Csibészeskü
[/caption]