Áll a bál a karnevál miatt

A szeptember elejére tervezett Szüreti Karnevál más lesz, mint az eddigiek voltak – legalábbis ezt állítják a szervezők, akik idén először vágnak neki a Kiskunhalason nagy hagyományokkal rendelkező rendezvény megszervezéséhez. A város ezúttal kiadta a karnevál szervezését a Városért Közalapítványnak, melynek kuratóriuma a nagy sikerű Magyarok Vásárát lebonyolító csapatot bízta meg a szervezéssel. – Arra kaptunk felkérést, hogy a Magyarok Vásárához hasonló, hagyományőrző szüreti karnevált rendezzünk – mondja Bús József, aki a rendezvényen megjelenő portékákért felel. 

– Évtizedek óta kint állunk ezen a rendezvényen, és gondolom azért, mert szükség van ránk. Ha egy forintot sem árulnánk, akkor maximum bulizni mennénk ki – mondja a kiskunhalasi Farkas Tamásné, aki kandírozott mogyorót és vattacukrot árul. Ő, mint mondja azért nem mehet árulni a karneválra, mert a mogyoró, melyet kandíroz nem Magyarországról származik. – Az a szörnyű helyzet állt elő, hogy sajnos a banán sem terem meg Magyarországon, mint ahogy ekkora tételben a mogyoró sem. De azt is érdemes megnézni, hogy az országban van-e bőrgyártás. A bőr is külföldről jön és egy helyi kézműves megalkot belőle csodálatos dolgokat – érvel Farkasné, aki hozzáteszi: nem a hagyományőrzéssel, vagy a kézművesekkel van baja. – A hangsúly talán nem is a terméken van, hanem a gondolkodásmódon. Jó lenne, ha nem magyar veszekedne magyarral. Kértem, hogy csináljanak egy kézműves utcát, de attól mi is ott lehessünk, döntse el a vevő, hogy hol vásárol – mondja a halasi mogyoróárus, aki, mint megtudjuk, ha kiszorul a rendezvényről, több százezer forintos forgalomtól esik el. Kifejti: nem tudnak az év 365 napján dolgozni, hiszen rendezvények nincsenek minden nap. Józsa Dezső Róbertné azért nem árulhat a szüreten, mert nem csak fajátékokat kínál. 

– Kérdeztem az úrtól, hogy szerinte, ha abból meg lehetne élni, akkor nem tértem volna át rá már régen. Megmondtam neki, hogy ha a karneválon hasonló játékot meglátok, mint amit én árulok, akkor abban a pillanatban szó nélkül kipakolok, mert nekem ne mondja senki, hogy csak népművészek fognak árulni – vélekedik Józsáné, akinek családja 1939 óta járja a vásárokat a játékokkal, de ilyenről, mint most, még nem hallott. 

Köszönjük, már van helybeli árusunk. Gyakran hallja ezt a mondatot a halasi lufiárus is, ha más városokba vinné eladni portékáját. – Úgy látszik erre csak Kiskunhalason nem figyelnek. Beszéltem én már a jegyzővel is ez ügyben, de mondta, hogy nem tud segíteni, mert idén nem a város szervezi a rendezvényt. Sajnos az emberek anyagi helyzete nem engedi meg, hogy kézműves termékeket vásároljanak csak. A gyerekek meg kérik a szüleiktől a lufit, az az első, ha bemennek valahova. Vagy most akkor faragjak fából lufit – kérdezi a neve elhallgatását kérő nő, aki hozzáteszi: a szervezők javasolták neki, hogy varrjon inkább csipkét, és árulja azt. 

– Műanyag pukkantyús, multikulti dolog van mindenhol. Kaptunk már elég támadást azért, mert hagyományőrző szüretet akarunk – mondja Bús József szervező, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy a halasi nem kézműves árusokat is beengedjék a rendezvényre. – Ennek az egésznek van egy üzenete is. Az emberek azt veszik, amiket eléjük tesznek. A szervezőknek meg joguk van megválogatni, hogy milyen árusokat és fellépőket engednek be egy rendezvényre – teszi hozzá Bús, aki elmondja: érti a kiszoruló árusokat is, de azt javasolja, hogy a halasi Szüreti Karnevál három napján menjenek el máshova árulni.