Kultúra

2011.06.15. 15:58

20 millió az utolsó pillanatban

Az utolsó pillanatban érkezett 20 milliós támogatás mentette meg az idei Kecskeméti Animációs Fesztivált. A nézők örülhetnek ennek a legjobban, hiszen az európai animáció legjavát láthatják a következő napokban.

Rákász Judit

– Hungarikumokat ünnepelünk: magyar rajzfilmeket és készítőiket – mondta Lezsák Sándor szerdán, a Kecskeméti Animációs Fesztivál (KAFF) megnyitóján. A Parlament alelnöke 40 évvel ezelőtt került először kapcsolatba a stúdióval, akkor még az Ifjúsági Magazin munkatársaként, aki azért érkezett, hogy nagyívű riportban számoljon be az ott folyó munkáról.

– Azóta nyolc unokám nő, illetve nőtt fel az itt készült rajzfilmeken, és nagyon várom, hogy 100 részessé kerekedjen a mindannyiunk számára kedves Magyar népmesék sorozat. Ismerem a 4 évtizedes küzdelmet, az állandó bizonytalanságot és a feszültségek közepette megszületett műveket, életműveket is – tette hozzá az alelnök, nem feledkezve meg a stúdió vezetőjének, vagy ahogy fogalmazott: lelkének, Mikulás Ferencnek a méltatásáról.

Az idei fesztivál az évfordulók és születésnapok fesztiválja: 10 éves a filmes seregszemle, 40 éves a kecskeméti rajzfilmstúdió, és alkotók sora ünnepel kerek születésnapot. Nem csak a rajzfilmes szakma köszönti a 70 éve fiatal Jankovics Marcellt és Richly Zsoltot, és az egy évtizeddel rövidebb ideje, vagyis éppen 60 éve ifjú Szilágyi-Varga Zoltánt, Orosz Istvánt és Cakó Ferencet. A KAFF díszvendége a 80 esztendős – vagy ahogy ő fogalmazott: negyedszer 20 éves – Nicole Salomon, aki a világ egyik legnagyobb animációs seregszemléje, az Annecy Fesztivál egyik alapítója.

– Csoda, hogy meg tudtuk rendezni az idei fesztivált, de minden csoda mögött emberek vannak – mondta köszöntő beszédében Mikulás Ferenc, aki elárulta: néhány nappal a fesztivál kezdete előtt 20 millió forintot kapott a rendezvény a kormány tartalékalapjából, ami – a már meglévő támogatásokat kiegészítve – lehetővé tette a fesztivál megrendezését.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Mikulás Ferenc, a KAFF lelke a megnyitó ünnepségen
[/caption]

A KAFF-ra 18 országból 480 film érkezett. A versenyprogramba és az információs blokkba tartozó filmek vetítése folyamatos az Otthon Moziban, a Kecskeméti Kulturális Központban, de három napig a Városháza díszudvara is a rajzfilmeké esténként. Kiállítások, előadások, képregény workshop, szoftwerbemutatók kapcsolódnak a programokhoz, amelyek kivétel nélkül ingyenesen látogathatók. Idei újdonság például a német nyelvű vetítés, amelyet a stúdió német megrendelésre készített filmjeiből állítottak össze. A fesztiválon profi és amatőr alkotók is részt vesznek, és nem csak nézőtéren képviselteti magát minden korosztály, hanem a filmesek, sőt – a diákzsűri révén – a nagy döntés meghozói között is.

Idén nem csak Kecskeméten kezdődött KAFF-ogás: Ágasegyházán, Ballószögön, Kerekegyházán, Lajosmizsén és Tiszakécskén is megtekinthetik a nézők a versenyprogramot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!