A ballagó diákok naplója

Ki hinné, hogy ilyen gyorsan elrepül öt év?

„Akkor majd öt év múlva...” – bár megtehetnék, de aligha búcsúznak így egymástól az érettségiző diákok. Legfeljebb valami filmben történhet így. Ott aztán néhány perc alatt megismernénk a főhősök életét, látnánk, mi történik velük fél évtized alatt, hogy aztán örömmel figyeljük, amint összejönnek érettségitalálkozni. Az egykori szerelmesek párás szemmel néznek egymásra, a fiúk hangosan ugratják egymást, zavartan néznek a tanárokra. Az egész osztály keresi a suli régi hangulatát, de nem találja. Ez már a valóság is lehetne, annyira filmszerű. Sőt a valóságban is így zajlik egy osztálytalálkozó. Akik évekig nem látták egymást, kicsit elcsodálkoznak azon, hogy milyen gyorsan repül az idő, egy ideig nehezen talál bele az egykori kerékvágásba a beszélgetés, de aztán elered a szó. A múlt felidézése némi zavart okoz, sokan sokféleképpen emlékeznek. És amikor közfelkiáltással felszólítják a legjobb memóriájú osztálytársat, hogy tárja elő a vélhető igazságot – azt nem fogadja el senki.
Az osztálytalálkozó estéjén rendkívül gyorsan szalad az idő. Még alig telepedett le mindenki, jószerével máris másnap hajnal van. Mire számba veszi az osztály az elmúlt öt évet, máris lehet azon tanakodni, hogy legközelebb ne várjanak ennyit, találkozzanak a következő évben. Vagy már holnap. És mindez annyira megvalósítható ötletnek tűnik, hogy akár film is lehetne. Persze akibe már több józanságot csepegtettek az évek, így köszön el: „Akkor majd öt év múlva...”
Ökrös Csaba