Kultúra

2011.03.23. 17:39

Készülnek a házfoglalásra

Szécsi Máté operaénekes lesz a Bácskai Kultúrpalota művészeti vezetője.

Kubatovics Tamás

– Gyakorlatilag kész a ház. Egy olyan beruházás végéhez közelítünk, ami hiányt pótol, hiszen korábban hiányoztak az itt rendelkezésünkre álló kamaratermek, kiállítóhelyek. Ezekkel a szavakkal méltatta tegnap a Bácskai  Kultúrpalotát az épület működtetésével megbízott Baja Marketing Kft. ügyvezetője, Bócsa Barnabás. A cég vezetője bejelentette, hogy Szécsi Máté, a Magyar Állami Operaház magánénekese, a pécsi operatársulat tagja, a bajai Koronária Alapítvány fővédnöke lesz a ház művészeti vezetője. Hangsúlyozta: az új vezető személyes garancia arra, hogy országosan és nemzetközileg egyaránt ismertté váljon a Bácskai Kultúrpalota.

– Rohanó, túlpörgetett világunkban minden embernek szüksége van olyan helyre, ahová be tud menni, ahol el tudja feledni a mindennapok gondjait és ki tud kapcsolódni. Azon dolgozom, hogy a kultúrpalota ilyen legyen. Összművészeti intézményként itt mindent meg lehet valósítani a táncbemutatótól az operaelőadásig, a színháztól a gasztronómiai estig – fogalmazott Szécsi Máté, egyben kifejezte köszönetét mindazoknak, akik eddig fáradoztak az épület létrehozásán. Kiemelte: a bajaiak minden kulturális kezdeményezést be kívánja vinni a házba.

A kamararendezvényekre alkalmas – rövidesen nevet kapó – nagyteremben 180-190 nézős programokat tartanak, a hely adottságainak megfelelően őszre kulturális konferenciát terveznek a Liszt év jegyében. Folyamatosan terveznek tárlatokat, május 6-án a Víz és élet című biennále kiállítást Illés Zoltán államtitkár fogja megnyitni. A keszthelyi Festetics kastély fegyverkiállítása látogathat Bajára. Egy művészcsoport olaszországi és  magyarországi kortárs képzőművészek utazó kiállítását tervezi, pályázati támogatástól függően ennek első kiállítása Milánóban lesz, majd Baján, ezután New Yorkban.

A ház ünnepélyes megnyitását május 6-7-re tervezik, ezen – mások mellett – Gulyás Dénes operaénekes is fellép. Másnap a bajaiakat előtt is megnyílik a ház, este pedig bajaiak szórakoztatják a bajaiakat. Aztán útnak indítják az első sorozatot, ami az Innen indultunk, ide jutottunk címet kapta. Ebben bajai származású közéleti személyiségeket, előadóművészeket, tanárokat, politikusokat mutatnak be, akiknek életpályája példaként állhat az emberek elé. Az első hazatérő vendég Miks Adrienn operaénekes lesz. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] A nagyterem hamarosan nevet is kap
[/caption]

– Augusztus 15-től a ház ad otthont az első Luciano Pavarotti emlék mesterkurzusnak, aminek vezető tanára Gulyás Dénes lesz, aki Pavarotti énekverseny győztes. Az itt résztvevők augusztus 20-án adnak koncertet a bajaiaknak – zárta a programismertetőt Szécsi Máté.

Kubatovics Tamás A nagyterem hamarosan nevet is kap -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!