Kultúra

2011.03.21. 17:15

Egy hétig tart a színészvásár

A kolozsvári színművészetisek előadásával hétfő este megkezdődött a Színművészeti Egyetemek Találkozója. Kecskemét másodszor látja vendégül a hazai és határon túli magyar nyelvű színészképző intézetek hallgatóit, tanáraikat, direktorokat, kritikusokat, színházi szakembereket és nem utolsó sorban: a közönséget.

Rákász Judit

A március 27-éig tartó rendezvényen a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem két évfolyama, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának három évfolyama vesz részt, az Újvidéki Művészeti Akadémiáról, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről és a Kolozsvári Színművészeti Egyetemről pedig egy-egy évfolyam érkezett a színészbörzére – összesen több mint 100 hallgató.

A növendékek a vizsgaelőadásaikat hozták el a hírös városba. A bemutatók a város közönsége előtt is nyitottak. Ez alól csak egy kivétel van: a Zsótér Sándor rendezésében látható – az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóra is beválogatott – Félelem és macskajaj a harmadik birodalomban című előadás. Bertold Brecht darabját Zsótér eredetileg egy elhagyott leánykollégiumban rendezte meg. A kecskeméti bemutatóhoz ehhez hasonló színházi teret kellett keresni. A Kamaraszínház és a Ruszt Stúdió nem volt alkalmas a produkció befogadására, így a szervezők – több helyszín megtekintése után – a Katona József Gimnázium alagsorában lévő egykori szolgálati lakás mellett döntöttek. Ide viszont a befogadó intézmény diákjain és a SZÍN-TÁR résztvevőin kívül civil közönséget már cipőkanállal sem lehetne begyömöszölni.

A nagy érdeklődésre való tekintettel dupla előadásban lesz látható csütörtökön Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című „zenés-verses minekmondjákja”, amelyet a kaposvári színművészetisek játszanak a Ruszt Stúdióban két részben. Szintén duplázhat Tasnádi István Finito (Magyar zombi) verses komédiája, amelynek a marosvásárhelyi egyetem hallgatói mutatnak be szombat este a Ruszt Stúdióban.

Az esti előadásokat másnap délben szakmai beszélgetés követi a Fesztiválklubban. Rendezők, szereplők, kritikusok váltanak eszmét a látottakról Herczog Noémi kritikus, Réczei Tamás, a kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője és Hárs Anna dramaturg moderálásával. A találkozót vasárnap délben Rektorok találkozója zárja, amelyre valamennyi színészképző vezetőit és a hazai színházak igazgatóit is Kecskemétre várják.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A marosvásárhelyi egyetem hallgatói Robert Cohen amerikai színházi szakember tartalom nélküli párbeszédein alapuló előadásával, a Sorsjátékkal készültek a kecskeméti színészbörzére
[/caption]

Rákász Judit A marosvásárhelyi egyetem hallgatói Robert Cohen amerikai színházi szakember tartalom nélküli párbeszédein alapuló előadásával, a Sorsjátékkal készültek a kecskeméti színhészbörzére -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!