Színház és fotózás - Trokán Nóra több lábon áll

– Pestről érkeztél az interjúra, minden nap ingázol?
– Próbaidőszakban többet vagyok Kecskeméten, de ha csak este játszom, akkor inkább lejárok. Kecskemét nagyon közel van Pesthez. Egy óra az egész út, az alatt pont át tudok állni az előadásra.

– Ennyi idő után már tartalma lehet annak, ha megkérdezzük: Hogy érzed magad Kecskeméten?
– Nagyon jól, köszönöm! Szeretem magát a várost, és színészként nagyon jól vagyok tartva.

– Mivel lehet egy színészt „jól tartani”?
– Szerepekkel, amelyek kihívást jelentenek, és rendezőkkel, akikkel izgalmas együtt dolgozni. Jót tesz, ha az ember érzi, hogy a színház vezetői bíznak benne. Szerencsés voltam, hogy az első évben nagy szerepeket kaptam. A megelőlegezett bizalom hihetetlen lendületet ad egy kezdő színésznek. Bár most sem érzem magam kész színésznek, de sok szempontból érzem a változást, talán mondhatom: a fejlődést. Elmúlt a kezdeti bizonytalanság, már nem szorongok a próbákon, sokkal lazábban kezdek neki az új szerepeknek.

– Az elmúlt három év szerepei közül melyiket szeretted a legjobban?
– Nem tudok és nem is akarok választani. Minden szerepben megkeresem azt, ami miatt kötődni tudok hozzá. Sok szép és nehéz szerepet kaptam, és ami a legjobb: nagyon változatos karaktereket játszhattam. Anyu folyton azt mondta, hogy sorban kapom majd az unalmas „széplány szerepeket”, de azoknak is örülni kell, és meg kell találni bennük az érdekes és humoros vonásokat. Ehhez képest azon kaptam magam, hogy sorban játszom önbizalomhiányos, dadogós, csúnya lányokat – jobbnál jobb karaktereket.

– És az első szereped, a Három nővér Irinája?
– Nagyon szerettem Irinát. Jó időben talált meg ez a feladat, életkorban és gondolatvilágban is. Akkor végeztem a színművészeti egyetemen, és ezzel egy hihetetlenül intenzív időszak ért véget. Az egyetemen reggel 9-től éjfélig folyamatosan történtek dolgok. Ehhez képest a színházi munka lazább tempót diktál, még akkor is, ha szinte minden este játszom. Például hétfőnként nagyon furcsa volt azzal a tudattal ébredni, hogy ma nincs dolgom. Kicsit meg is ijesztett. Érdekes volt úgy érezni a rám szakadó időt, hogy egyszerre érintett személyesen, és a szerepen keresztül.

– Egyértelmű volt, hogy színész leszel?
– Nem, sokáig nem is foglalkoztam vele. Aztán a gimnázium második osztályában elmentem Földessy Margit dráma stúdiójába, és ott eldőlt.

– Szüleid milyen intelemmel engedtek a pályára?
– Azt mondták, hogy a színészet mellett érdemes keresni valami mást, mert több lábon kell állni. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Jól vagyok tartva Kecskeméten - mondja Trokán Nóra
[/caption]

– Megfogadtad a tanácsot?
– Úgy néz ki, igen. Nagyon érdekel a fotózás. Nemrég felkértek rá, hogy a Színházi Főtanszak oktatóiról készítsek portrékat az egyetem honlapjára. Klassz feladat, szeretek portrékat fotózni, bár az eddigi legjobb képem a repülőtéren készült.

– Hogy kerültél bele Brasch Bence új klipjébe?
– Nem nagy történet: Puskás Peti öccsének a klipforgatásán ismerkedtem meg az operatőrrel, neki jutottam eszébe.

– Prózai színészként egyre több zenés szerepet játszol. Szereted őket?
– A Nyomorultakat nagyon szeretem. Az idei évadban Eponin volt számomra a legnagyobb kihívás. Nagyon nehéz szerep. Tanultam énekelni a főiskolán, de az nem adott annyi előképzettséget, ami ehhez a szerephez kell. A meghallgatáson megkaptam a bizalmat, és elkezdtem gyakorolni, énekórákra járni, hogy felkészüljek, mire elkezdjük próbálni a darabot.

– A következő évadban maradsz Kecskeméten?
– Igen, szeretnék.

– Mit csinálsz, ha éppen nem vagy színpadon és nem is fotózol?
– Annyi időm nincs. Ha van egy szabad délelőttöm, akkor fotózok. Annál több időm nem szokott lenni. Ha mégis lenne, valószínűleg újra elkezdeném a lovaglást.

– A Kecskemét környéki lovaglási lehetőségeket felfedezted már?
– Sok lehetőség van...? Körbenézek. Már nagyon hiányzik az életemből...