Kultúra

2009.11.18. 15:01

Ingyenes előadások nehézsorsú gyerekeknek

Az idei színészbál bevételének jótékony célú felhasználásáról döntött a kecskeméti Katona József Színház Színészek az Ifjúságért Alapítványának kuratóriuma a napokban. A döntésről Hegedűs Zoltán színművészt, a kuratórium elnökét kérdeztük.

Rákász Judit

– Mekkora összeg felhasználásáról döntöttek?
– Mintegy egymillió forint felhasználásáról született döntés a legutóbbi kuratóriumi ülésen. Ennek megfelelően a következő időszakban összesen nyolc ingyenes előadást tartunk, amelyeken nehéz helyzetben élő gyerekeket látunk vendégül, illetve olyan középiskolásokat, akik vagy színházunk hűséges bérletesei, vagy színjátszó csoportok tagjaiként maguk is ismerkednek a színész mesterséggel.

– Melyik előadásokat láthatják a gyerekek?
– December 22-én a Csipkerózsikára érkeznek hozzánk kis településekről általános iskolás korú diákok, akik talán soha életükben nem voltak még színházban. A több éve iskolai bérlettel rendelkező középiskolásokat Goldoni: A legyező című darabjának ingyenes előadásán látjuk vendégül. A színjátszó csoportokat pedig Gogol Utóirat című darabjának bemutatójára várjuk, amelyre 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet.

– Milyen más témákkal foglalkozott a kuratórium?
– Cseke Péter igazgatóval egyeztetve döntés született arról, hogy lehetőséget biztosítunk fogyatékkal élő gyerekeknek egy-egy előadás főpróbájának megtekintésére. És egyeztettünk arról is, hogy a jövőben a Kecskemétre érkező diákcsoportok előzetes bejelentkezéssel kulisszajáráson vehessenek részt színházunkban.

Rákász Judit -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!