Kultúra

2009.03.28. 20:05

Koronázás Kalocsán

Fennállásának tizedik évfordulóját nagyszabású nyereményjátékkal, a kalocsai sétáló utcában szerda este a szokásosnál nagyobb partyval - egyebek mellett a Bikini élő koncertjével - ünnepli a Korona Rádió. Ennek apropóján kérdeztük Péjó Zoltán főszerkesztőt.

Kubatovics Tamás

- Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került, mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült - énekelte az LGT és tíz éve a Korona Rádió ezzel a dallal tudatta, hogy „Szól a rádió”. Volt-e izgalom az induláskor?

- A stáb tagjai a Korona Rádió elődjénél, a Kalocsai Rádióban, illetve a Pulzus Rádióban dolgoztak, így talán csak az új műsorszerkezet, stúdiótér és adásbonyolító rendszer okozhatott némi meglepetést számunkra. Komoly önbizalommal vannak megáldva az itt dolgozók, így ezeket a kezdeti nehézségeket sikerült hamar leküzdeni.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Péjó Zoltán főszerkesztő
[/caption]

- Miért éppen április 1-jén indultak?

- Így hozta a sors, de némi szándékosság is volt benne. Mindazonáltal, így legalább mindig küzdenünk kell, hogy komolyan vegyenek bennünket.

- Ma hogyan határozza meg önmagát a rádió?

- Azt az egyensúlyt igyekszünk megteremteni, hogy a hallgatók hiteles és elfogulatlan tájékoztatása mellett a szórakoztatási elvárásoknak is eleget tegyünk. Amivel folyamatosan magasan tudtuk tartani a hallgatottságunkat, hogy a sugárzási körzetünkben lévő, közel negyven település legfontosabb eseményeiről, - kihasználva a rádiózás adta, gyors reagálási lehetőségeket - a legtöbb esetben elsőként számoltunk be. Ingyenesen hirdetjük a különböző kulturális és egyéb, az itt élő emberek életvitelét segítő rendezvényeket. De ha már a segítségről esik szó, akkor azt is megemlítem, hogy százával vannak olyan elveszett iratok, tárgyak amelyek a Korona Rádió segítségével kerültek vissza tulajdonosukhoz. A rádiót meghatározó zenei kínálatot pedig úgy állítjuk össze, hogy minden hallgatói réteg lehetőleg három zeneszámon belül találjon kedvére valót.

- A sikerhez milyen arányban kell mixelni a változást és az állandóságot?

- Talán a stábtagok jelentik a legnagyobb állandóságot, és az a szemlélet, hogy azonnal reagáljunk a térségi és országos történésekre, hiszen a rádió szabadon fogható az élet minden fontosabb színterén, otthon, munkahelyen, éttermekben ... Ezt kell nekünk folyamatosan szem előtt tartani és kihasználni.

- Mi volt az évtized legjobb döntése?

- Maga a rádió „elindítása” illetve, amikor a sétáló utcában található kirakatba költöztettük a stúdiót. De a sugárzási körzet bővítése is nagy előrelépés volt a rádió életében.

- Mire a legbüszkébb?

- Előbb azt mondanám, hogy kikre. Azokra a rádiósokra, akikkel jelenleg is dolgozunk: Füstös Éva, Némethné Faragó Erika, Korsós Éva, Mihó Izabella, Ács Judit, Németh István ügyvezető, Gábor János, Vörös István, Rumi László, Fekete Antal, és az újak; Tóth Imre és Mike Szilvia. Jó szívvel emlékszünk vissza arra a jótékonysági akciónkra is, amikor 750 ezer forintot sikerült összegyűjtenünk a beteg gyermekeket segítő Kék Madár Alapítványnak.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A korábbi születésnapi rendezvényeknek is nagy sikerük volt.
[/caption]

- Miben különbözik az idei születésnap a korábbiaktól?

- Ez az első igazán komoly jubileum a Korona Rádió életében, ami már kötelez az eddig elért eredmények megőrzésére, túlszárnyalására is. Az évforduló alkalmas egy kicsit a visszatekintésre is, így a fellelhető archívumokból összevágjuk az elmúlt évtized legérdekesebb pillanatait is. Megszólaltatunk korábbi műsorvezetőket, hírszerkesztőket. Mindazonáltal naponta egy tízezer forintos nyeremény talál gazdára. Április elsején pedig, ezer játékos közül sorsoljuk ki a 100 ezer forintos fődíj nyertesét, aki másodmagával wellnesselhet Balatonfüreden egy négycsillagos szállodában. Április elsején 17 órakor kezdődik a Korona Rádió szabadtéri születésnapi partyja a kalocsai sétáló utcában, ahol a helyi zenekarok, együttesek mellett élőben játszik a Bikini együttes, de egy lézershowal is szeretnénk feledhetetlenné tenné a programot. Szeretettel várunk Mindenkit, de aki távolabb lakik, az az interneten is ráhangolódhat az „Uralkodó Slágerek Világára”. Mi ezzel az ingyenes programsorozattal köszönjük meg hallgatóink egy évtizede fennálló bizalmát.

Címkék#kalocsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!