2008.04.26. 09:54
Nincs bal- vagy jobboldali színház
Cseke Pétert választotta meg a Kecskeméti Katona József igazgatójának a város közgyűlése. A Jászai Mari-díjas művész második pályázatával aratott sikert, a tisztséget augusztus elsejétől tölti be.
<extra>- Első pályázata decemberben több bírálatot is kapott. Nem szegte kedvét?
– Nem jellemző rám az ilyesmi. Ha valamit elhatározok, akkor azt végigviszem. A kritikák hasznosak voltak, több olyan dologra rávilágítottak, amelyek valóban korrekcióra, vagy bővítésre szorultak.
– Mi ösztönözte a pályázásra?
– Harminckét év alatt sok szépet és jót kaptam a közönségtől és a társulatoktól egyaránt. Mostanra úgy éreztem, szeretnék én szolgálni egy társulatot és egy várost.
– Mivel kerekedett a vetélytársai fölé?
– A közgyűlési tagoktól kell megkérdezni, nem volt módomban mindenki pályázati anyagát megismerni. Én annyit tudok, hogy információim szerint a szakmai bizottság az enyémet hozta ki első helyre.
– Augusztus elsején kerül hivatalába. Most zajlik az átadás-átvétel folyamat az előző igazgatóval, Bodolay Gézával. Milyen viszonyt sikerült kialakítani vele?
– Nagyon jól kooperálunk, mind a ketten nyitottak vagyunk a másik felé. Beavat mindenbe, amiről tudnom kell, és kézséges a terveimet illetően.
– Bodolay tíz éven át vezette a Kecskemét Katona József Színházat. Bizonyára érezhető lesz a változás egy ilyen hosszú regnálást követően.
– Sok minden másképpen lesz, ez kétségtelen. Számomra egy jó színház olyan mint egy jó könyvtár, mindenki megtalálhatja benne, amit akar: modern, vagy klasszikus drámát, zenés színházat, a lényeg, hogy akik készítik magas szakmai igényeket támasszanak maguk elé.
– Megkapja a színház ehhez a támogatást az önkormányzattól?
– Szerintem nagyon jó és harmonikus kapcsolat előtt állunk. Kinevezésemkor pártkötődéstől függetlenül mindenki megtapsolt a bizottságban.
– Mit szól ahhoz, hogy sokak szerint jobboldali beállítottsága szerepet játszott a Fidesz-többségű kecskeméti képviselőtestület döntésében?
– Nem tudom, kik azok a sokak. Én azt hiszem, a kettőnek nincs köze egymáshoz. A színház és a politika két külön világ. Ha sikerül olyan színházat kell csinálni, amely szakmailag elfogadott, a közönség igényeivel is találkozik, akkor ilyen kérdések, remélem, már fel sem merülnek. Nincsen bal,- vagy jobboldali színház. Csak jó, vagy kevésbé jó. A kecskeméti az előzőbe igyekszik majd tartozni.