Kultúra

2008.04.09. 10:24

Kecskemét Fringe 2008: Zenemozi és avantgard házibuli

Szombaton beindult a Városi mozi. Először a zenekarok, aztán - szépen, lassan - a közönség is. Estére már olyan volt a hangulat, mint egy fesztiválon.

Bajáki Zsanett

A kecskeméti Hypocrite zenekar volt a Fringe Fesztivál szombat délutáni, első fellépője a Városi Mozi nagytermében. Az együttes egy rövid, bemelegítő Alvin és a mókusok feldolgozás után, hét saját számmal hozta meg a közönségnek az alaphangulatot. Igazi punk bandára vall, hogy a basszusgitáros épp a fellépés előtt vált ki, ám ez nem tartotta vissza a fiúkat abban, hogy útjára indítsák a délutáni koncertek sorozatát.

Három órától egymást követték a punkrock, rock, jazz és világzenei bandák, akik sajnos az önreklámozásra nem fordítottak túl sok gondot (holott a Fringenek épp ez lenne a lényege) és így csak este hat-hét felé kezdett fesztiváljelleget ölteni a rendezvény.

A T-3 elnevezésű, szegedi formáció előadása leginkább a táncdalfesztiválok hangulatát idézte, aminek köszönhetően (tánctér hiányában) megdőlt az egyhelyben toporgók világrekordja. Kisebb feltűnést okozott csak az elektromos gitárok sűrűjében, amikor néhány öltönyös srác, hegedűvel nagybőgővel, és harmónikával a kezében elfoglalta a színpadot, ám csodák csodája ezen az estén minden stílus megfért egymás mellett, és az imént még csendes-ülősen pogózó közönség, most swingre és csárdásra bokázott.

A klubrészen eközben Kovács Hajnalka grafikusművész közreműködésével megnyílt a Vákum, ahol kiállításokkal, vetítésekkel, szobadj-vel várták a nagyérdeműt, aki még Fringe Ede lakását is birtokba vehette a buli erejéig. A rendezvény stílusát nagyon megkapó berendezés a Transradar Összművészeti Egyesület nevét dícséri.

Posztszecessziós képek és bútorok, barátságos félhomály, kellemes háttérzene és kis párnácskák mellett nagy beszélgetések születtek. A fringe ismét bebizonyította hogy szórakozási, kikapcsolódási lehetőség márpedig van Kecskeméten, nem is egy, nem is akármilyen. A lehetőségekkel tudni kell élni...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!