Kultúra

2008.04.09. 10:29

Kecskemét Fringe 2008: Diákszínjátszók találkozója a Cirókában

„A színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész, és egy közös szenvedély.” (Lope de Vega)

Bajáki Zsanett

Ezt a tézist igazolja az a diákszínjátszó találkozó, amelyet múlt hét pénteken és szombaton tartottak a Ciróka Bábszínház falai között. A Fringe Fesztiválhoz kapcsolódó programra a megyéből mindenhonnan érkeztek színjátszó csoportok, hogy vígjátékokkal, improvizációkkal, drámákkal szórakoztassák a vendégeket, a zsűrit és egymást.

Az előadásokat csak délben és a nap végeztével szakította meg egy szakmai beszélgetés, amelynek során Perényi Balázs (drámapedagógus és rendező) illetve Jászay Tamás (színkritikus) sorra elemezték a látottakat.

Az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó darab Eugene Ionesco : Rinocéroszok című drámája volt, oly annyira, hogy még a korláton is ültek, álltak és lógtak az emberek. A komoly darab nem okozott nehézséget a Kadásokk-nak, akik Sárosi Gábor rendezésében elsöprő sikert arattak a mindig aktuális történettel, melyben egy antihumánus rendszer magához ragadja a hatalmat és szánalmassá, állatiassá silányítja az embereket.

A Katonások Ponyvaregénye, Orbán Edit rendezésével, a párkapcsolati problémák férfi-női oldalát is bemutatta a nézőknek. Rávilágított annak a tragikomikumára,  hogy amiért egykor beleszerettünk valakibe, az évek múltán a leggyűlöltebb tulajdonsággá válik  Persze nem csak komoly darabokat láthattunk.

A második napon játszott Lüszisztraté alatt a közönség jobbra-balra dőlt a nevetéstől. Főhőseink a bátor kecskeméti asszonyok, akik összefognak a környéken élő sorstársaikkal( izsákiakkal, bugaciakkal) hogy megregulázzák férjeiket, és eltiltva őket a kocsmázástól újra boldog családi élet költözzön az otthonokba. A nemes cél érdekében megvonják tőlük a testi örömöket, ami aztán nagy-nagy szenvedést hoz nőkre s férfiakra egyaránt.

Végül -így vagy úgy- de mindenki beadja a derekát, és a városba ismét béke honol. Nem lesz könnyű dolga a zsűrinek, amikor el kell döntenie, hogy melyik színjátszó csoport jusson tovább ezen a Dél-alföldi regionális fordulón. Persze mindenki nem lehet ott a pesti döntőn, de aki ezt a két napot a Cirókában töltötte, már semmiképp nem mehet vesztesként haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!