KISKUNMAJSA

2020.01.26. 07:00

A drogok semmire sem jelentenek megoldást

A majsai közép- és általános iskolások számára tartott drogprevenciós előadásokat Marosi Antal, aki huszonhat évig bűnügyi nyomozóként, majd később rádiósként és újságíróként dolgozott.

Tapodi Kálmán

Marosi Antal előadását a Tomori-gimnázium diákjai is meghallgathatták

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Tapodi Kálmán

A drogokról másképpen című program felelőse többi között beszélt arról, hogy a problémákra nem jelentenek megoldást az egészséget végérvényesen károsító kábítószerek.

A közvetlen stílusú tanácsadó már több alkalommal tartott előadást a városban a legveszélyeztetettebb korosztályok számára, hiszen már a 7-8. osztályosokat is megkörnyékezhetik a drogterjesztők.

Marosi Antal előadását a Tomori-gimnázium diákjai is meghallgathatták
Fotó: Tapodi Kálmán / Petőfi Népe

– Visszatérő vendégei vagyunk Majsának, hiszen a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség önként vállalt feladata a drog­prevencióban történő közreműködés. Marosi Antal személyében van egy nagyszerű előadó, akivel évek óta járjuk a megyét ezzel a programmal – mondta el Mészáros Zoltán, a szövetség megyei elnöke.

Marosi Antal a Tomori-gimnáziumban tartott előadása során többi között arra is felhívta a figyelmet: a kábítószerek fogyasztásáért a díler, azaz a terjesztő a felelős elsősorban, aki pedig megvásárolja a szereket, idővel nem lesz más, mint a díler szponzora. Hangsúlyozta: a drogoktól semmi sem változik meg, nem jelentenek megoldást az életből adódó nehézségre, legyen az szerelmi bánat, rossz jegyek, a család válás miatti széthullása, haláleset. – Csak egy hatásuk biztos: tönkremegy tőlük az emberi szervezet. Ha valaki válsághelyzetbe kerül, inkább próbáljon segítséget kérni attól a tanárától, akiben bízik – javasolta a hallgatóinak az előadó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!