Közélet

2016.12.01. 18:41

Mérsékelték a tantárgyfelvételi díjat a Pallasz Athéné Egyetemen

Csütörtöki ülésén foglalkozott a Pallasz Athéné Egyetem szenátusa a tantárgyfelvételi díj kérdésével. A testület egyhangúlag támogatta a maximálisan kiszabható tarifák jelentős mérséklését.

H. I.

Az egyetem a Baon.hu megkeresésére közölte: az intézmény legfőbb döntéshozó testülete egyhangúlag támogatta a július 1-jén hatályba lépett rendelkezés átdolgozott változatát, amely a maximálisan kiszabható tarifák jelentős mérséklését is tartalmazza.

A PAE válaszából arra lehet következtetni, hogy az a változás viszont érvényben marad, miszerint egy tantárgynál már a második felvétel is díjköteles.

Az egyetem közleménye

„A szenátusi ülésen dr. Ailer Piroska ideiglenes intézményvezető, a testület elnöke a módosítás kapcsán hangsúlyozta: az a Hallgatói Önkormányzattal történt többszöri egyeztetést követően, a HÖK teljes egyetértésével és támogatásával született. Emlékeztetett: az előterjesztést néhány napja az egyetem Rektori Tanácsa is napirendjére tűzte és ugyancsak egyöntetűen elfogadásra javasolta. Kárai Szilvia, a hallgatókat képviselő szervezet elnöke észrevételében a korábbinál kedvezőbbnek és számukra is elfogadhatónak nevezte az átdolgozott szabályzatot, egyúttal köszönetét fejezte ki az intézmény irányítóinak, akik – szavai szerint – korrekt tárgyalópartnerek voltak a csütörtöki döntés előkészítése során. A szenátus a témát első napirendi pontként megtárgyalva ellenszavazat nélkül, 17 igen vokssal fogadta el az intézmény tantárgy újrafelvételi díjait szabályozó rendelkezések átdolgozott változatát, mely ezzel hatályba lépett. A téma előterjesztője, Brindza Attila oktatási igazgató jelezte: a díjak befizetési határideje a jelenleg ismert 2017. január 15. marad, a határozat miatt szükségessé vált korrekciókat pedig az egyetem Oktatási Igazgatósága az érintett hallgatók mindegyikére vonatkozóan, legkésőbb ez év végéig elvégzi.”

Előzmények:

Mint megírtuk, két hete a Pallasz Athéné Egyetem rengeteg hallgatója azzal szembesült a Neptunon, hogy különböző összegű – van, akinek 12 ezer, másnak 40-50 ezer forintos – fizetési kötelezettséget írtak elő számukra egy tantárgy másodszori felvétele miatt. Sokan azért csodálkoztak ezen, mert úgy tudták, csak a harmadik (és többedik) felvétel után kell díjat fizetniük. Kiderült, nyáron, az egyetem elindulásával, egy új szabályzat elfogadásával megváltozott a helyzet, csak erről senki nem értesült. A díj kreditenként 3 ezer, de legfeljebb 12 ezer forint.

Az új, visszamenőleges hatályú rendelkezés ellen az egyetemisták november 21-re békés demonstrációt hirdettek a GAMF elé, közel 270-en jelezték részvételi szándékukat. Az intézmény ideiglenes vezetője, dr. Ailer Piroska már a fizetési kötelezettségek Neptunon való megjelenésének másnapján tudatta a diákokkal, hogy a díj befizetési határidejét 2017. január 15-ig meghosszabbították, és azt is, hogy a szenátus december 1-jei ülésén napirendre tűzi a kérdést és megvizsgálják egy méltányosabb díjmegállapítás kérdését. Szerkesztőségünknek adott nyilatkozatában Ailer Piroska hangsúlyozta, hogy az egyetem vezetése nyitott a hallgatók felvetéseire, és igyekeznek megnyugtató megoldást találni.

Az ígéretek miatt a demonstráció szervezői úgy döntöttek, a tüntetést nem tartják meg, azzal a kiegészítéssel, hogyha érdemi, kellő mértékű változtatás nem lesz, akkor decemberben ismét kilátásba helyezik a megmozdulást. A tüntetés helyett a HÖK tagjai megbeszélésen ismertették a hallgatók összegyűjtött javaslatait a Pallasz Athéné Egyetem oktatási és gazdasági irányítóival. Az egyetemisták ötpontos „igénylistát” készítettek.

 

H. I. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!