Egy vidékpárti építész vándorlásai

Faragó Melinda a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott, építészmérnök szakon. 2014-ben nyert felvételt a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájába.
– Mi vonzotta a Vándoriskolába? – kérdeztük a fiatal szakembert.
– Már az egyetemen érdekelt az organikus építészet, hallgatóként részt vettem ilyen tematikájú építőtáborokban. Ismertem a Kós Károly Egyesülést, tudtam a Vándoriskoláról is, de évekig hezitáltam, hogy felvételizzek-e? Az akkori munkahelyemen nem volt lehetőségem fejlődni. Így a végső lökést az adta, hogy szeretnék világot látni, kikerülni abból, amit éppen csinálok.

[caption id="" align="alignright" width="300"] Faragó Melinda
[/caption]

– Hogy került Erdélybe?
– Sok választásom nem volt, amikor felvettek, közölték, hogy az első állomáshelyem Csíkszeredában lesz. Utólag kiderült, hogy a lehető legjobb helyre kerültem: Bogos Ernő építészhez, Csíkszereda főépítészéhez. Fél évre mentem, amiből másfél lett. Építettünk lakóházakat, felújítottunk kápolnát, ravatalozót, terveztünk templomi bútorokat, orgonát. Foglalkoztunk a csíksomlyói Hármashalom-oltárral is, de azok a terveink végül nem valósultak meg.

Modern kori inasévek

A Vándoriskola egy olyan nem hivatalos, posztgraduális képzés, ahol a frissen diplomázott építészek munkavégzés közben, mesterek mellett sajátíthatják el a szakma gyakorlati fortélyait. Hat félév alatt elvileg hat építésziroda működésébe nyerhetnek betekintést a vándorépítészek, hasonló módon a középkori céhes legények inaséveihez. Emellett részt vesznek elméleti képzéseken, tervpályázatokon, tanulmányi kirándulásokon is.

– Mit bíztak rá a Magyarországról érkezett „zöldfülű” építészre?
– Románul nem tudtam, így a hivatalos ügyintézésben nem vettem részt. Dolgoztam koncepciókon, készítettem terveket, sokat rajzoltam. Bogos Ernő nagyon alázatos építész, gondos a feladataival kapcsolatban. Milliószor képes újragondolni, hogy vajon jó-e, amit eltervezett, amit letesz az asztalra. Ahogy magával szemben, úgy a munkatársaival is szigorú. Tőle leginkább azt tanultam, hogy bátran kell gondolkodni, a legképtelenebbnek látszó dolgot is papírra kell vetni, korlátok nélkül. Direktben sohasem dicsért. Ha valamire nem mondott rosszat, és megépült, az vélhetően a legjobb volt az adott lehetőségek közül.  

– Hogy sikerült beilleszkedni?
– Túlságosan is jól. Egy pécsi születésű építész, egyben táncos barátnőm minden vágya az volt, hogy Csíkszeredában éljen. Ezt meg is valósította, így amikor én megérkeztem, már szinte „őslakosként” mutatta meg a várost, vezetett be a helyi közösségekbe. Lett egy biciklim, amivel könnyedén közlekedtem, és egyedül is feltaláltam magam. Segítségemre volt, hogy hamar befogadott néhány közösség. Például énekeltem egy kortárs kórusban, melynek tagjai nagy barátsággal fogadtak. Nem számítottam csodabogárnak, elfogadtak az emberek. A 33 ezres Csíkszeredát nyolcvan százalékban magyarok lakják, de én a mindennapokban színmagyar városnak tapasztaltam. Bár megyeközpont, ahol sok minden összpontosul, mégis megvan a falusi hangulata. A házak mellett művelik a veteményeskertet, délben haza lehet menni ebédelni, ugyanakkor minden este van valamilyen kulturális program. Ezeken nem csak részt vesznek az emberek, de beszélgetnek róla, van idejük megélni az élményeket. 

– Mi következett Székelyföld után?
– Jelenleg egy budapesti irodában dolgozom, Szűcs Endre (Bandi) építészmester keze alatt. A munkatársaimtól sok pozitív visszajelzést kapok, kedves és motiváló a munkakörnyezetben. Itt sem tervezem, hogy hat hónap után másra váltok. Ugyanakkor hiányzik a vidéki élet, Budapesten gyakran van honvágyam. A hosszú távú terveim között szerepel, hogy idehaza, Kerekegyházán dolgozzak, egy saját építészirodában. Nincsenek nagyratörő anyagi terveim, ám azt látom és tapasztalom, hogy az építészetből sajnos nem egyszerű megélni.

– Mit kapott eddigi mestereitől?
– Bennem sok mindent felszabadított a csíkszeredai vándorlét. Úgy érzem, sokkal szabadabb és magabiztosabb vagyok.

– Tervezi már a saját házát, leendő otthonát?
– Ezt a legnehezebb! Annyi mindent szeretnék beletenni, hogy előbb-utóbb kompromisszumokat kell kötni, önmagammal is. Még nem tisztult le egészen, hogy mit és hogy szeretném, de van rá időm, nincs is hová sietni vele. Annyi vízióm van róla, hogy a dédszüleim egykori tanyájának helyén legyen, az élettér központja egy nagy asztal és a konyha legyen. A többi még alakulgat.

A Vándoriskola egy olyan nem hivatalos, posztgraduális képzés, ahol a frissen diplomázott építészek munkavégzés közben, mesterek mellett sajátíthatják el a szakma gyakorlati fortélyait. Hat félév alatt elvileg hat építésziroda működésébe nyerhetnek betekintést a vándorépítészek, hasonló módon a középkori céhes legények inaséveihez. Emellett részt vesznek elméleti képzéseken, tervpályázatokon, tanulmányi kirándulásokon is.

Faragó Melinda -->