Közélet

2016.11.08. 22:05

Az új kamerák éjjel-nappal pásztázzák a közterületeket

Címkék#Kiskunmajsa

Huszonkilencre gyarapodott a köztéri kamerarendszer a városban. A korábbi nyolc térfigyelő kamerához, huszonegyet telepített a munkálatokkal megbízott Halas-Pajzs Kft.

Tapodi Kálmán

A városházán tartott minapi sajtótájékoztatón elhangzott: összesen 6 millió forintba került a térfigyelő-rendszer bővítése. Ábrahám-Fúrús András polgármester hangsúlyozta, hogy a város közbiztonsága kiemelt helyet kap az önkormányzatnál ezért is támogatják a rendőrségét, polgárőrséget, ezért hozták létre nemrégiben a mezőőrségét és néhány hete már a településőrök is szolgálatba álltak.

A vagyonvédelmi cég szakemberei – akikkel Czombos Csaba önkormányzati képviselő szervezte a közös munkát -, olyan kamerákat telepítettek, amik éjjel-nappal is kiváló minőségű felvételeket készítenek. Ifj. Kastyják János cégvezető hozzátette: a bejövő utak mentén olyan kamerákat szereltek fel, amik a rendszámot is le tudják olvasni.

A rendszer egyik újdonsága, hogy a felvételekhez a majsai rendőrőrs közvetlenül hozzáfér, így nem csak a bűnmegelőzésben, hanem a felderítésben is jelentős szerepe lesz a rendszernek. G. Kovács Gábor alezredes, majsai őrsparancsnok kiemelte: a rendszer nem csak a megyében, hanem valószínűleg országos viszonylatban is egyedülálló.
A tervek szerint a térfigyelőrendszert további harminc kamerával bővítik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!