Közélet

2016.11.25. 07:10

Áll már Kecskemét karácsonyfája

A 12 méter magas fát a Petőfivárosban élő Péter-Héderi Illés Mihály és családja adományozta a városnak.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: BUS_CSABA

Áll Kecskemét fenyőfája. Ebben az évben is a városháza előtti virágágyasba helyezték el a Városgazdasági Kft. szakemberei. A díszítést ma végzik el a Termostar Kft. munkatársai. A fát a Petőfivárosban élő Péter-Héderi Illés Mihály és családja adományozta a városnak. A 12 méter magas ezüstfenyőt a VG Kft. vágta ki és szállította el.

Péter-Héderi Illés elmondta: nagyon sajnálja a fenyőt, de már nem tarthatták meg. Az ágai lassan beleértek a villanyvezetékbe, és félő volt, hogy egy hirtelen vihar kicsavarja és a háztetőre dől. Nem ültetnek a helyére semmit, így talán jobban érvényesülhetnek majd a gyümölcsfák a kerítés mellett. A fenyőfát 28 évvel ezelőtt ültették el, egy barátjától, Sütő Imrétől, az akkori városföldi Állami Gazdaság igazgatójától kapták a lánya születése aprópóján.

A fa kivágásánál ott volt a tulajdonos lánya, Sebőkné Péter-Héderi Csilla. Szomorú volt, amikor megtudta szülei döntését, örül azonban, hogy a város főterében bárki megcsodálhatja majd a fát, amihez érzelmileg kötődött.

A nagybátyjáék családjában hagyomány volt, hogy kisgyermek születésekor fát ültetnek. Az ötlet szüleinek is megtetszett, így születése után elültették az ezüstfenyőt, mely mára gyönyörű nagyra nőtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!