Közélet

2016.09.05. 06:57

Nyomasztó a szellemházi hajléktalanok jelenléte

Szerkesztőségünket ismét megkeresték a kecskeméti, Csaba utcai „szellemház” szomszédságában lakók. Arra panaszkodnak, hogy gyakran nem tudnak aludni a félkész épületben megszálló hajléktalanok kiabálása miatt.

Hraskó István

Fotó: Bús Csaba

„Negatív értelemben, de lassan Kecskemét jellegzetes épületévé válik a Mária körút és a Csaba utca kereszteződésébe tervezett társasház” – írtuk egy éve, és a helyzet azóta semmit sem változott. Az épület immár tizenkét éve félkészen és elhagyatottan áll, állaga folyamatosan romlik, a gaz körbenőtte, pár éve egy holttestet találtak itt. Idén nyáron nagy volt a nyüzsgés körülötte, de nem örömteli ügy miatt: négy tűzoltóautó és egy mentő vonult ki, mert a „szellemházból” füst szivárgott; mint kiderült, egy első emeleti lakásban a szemét égett.

A napokban ismét a házzal szemközti társasház egyik lakójától kaptunk levelet.
– Évek óta nyomaszt minket a hajléktalanok jelenléte. Éjszaka és a hajnali órákban olyan zajosak, hogy nem lehet tőlük aludni. Legutóbb éjjel 1 óra körül a hányásuk hangjára ébredtünk. Kihívtuk a rendőröket, de sajnos ez nem megoldás erre. Szinte minden nap a zajra riadunk fel, hogy ittasan veszekednek, üvöltenek. Undorító a környék miattuk. Az utóbbi időkben leszedték/lelopták a tetőtér összes bukóablakát. Senkit nem tudok elérni, hogy tegyenek ellene, hogy ne tudjanak bejutni. Az önkormányzat nem reagál, rendőrség nem tehet ellene semmit. Lassan ott tartunk, hogy nekünk kellene valahogy házilag lezárni a házat. Raktak anno egy rácsot elé, de az már régen kifeszítették – írta olvasónk.

Volt nyomozás, de nem állapított meg bűncselekményt

Az önkormányzattól tavaly megtudtuk, a 2004-ben kiadott építési engedély csak az építési munkák megkezdésétől számítva öt évig volt érvényes, azaz jelenleg már nem az. Sőt, információink szerint tervezési hibák miatt az épület nem is építhető tovább. Azt is közölték, hogy megrekedt építkezések esetében sem az önkormányzatnak, sem pedig az építésügyi hatóságnak nincs eszköze arra vonatkozóan, hogy az építkezés befejezését kikényszerítse, nem élhetnek szankcióval a beruházó vagy a tulajdonos felé.

Bár a károsult lakásvásárlók szerint nagy az esélye annak, hogy az egész „projekt” csak a kijátszásukra, lehúzásukra ment, felelőse máig nincs a történetnek. A NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága lapunkat korábban arról tájékoztatta, hogy az építkezéssel kapcsolatban csődbűncselekmény gyanúja miatt folytattak nyomozást, de „a beszerzett bizonyítékok alapján nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése”, ezért 2011-ben a nyomozás megszüntetéséről határoztak.

A Petőfi Népe  és a baon.hu többször foglalkozott a társasház ügyével. Megszólaltattunk olyan károsultat, aki 8,3 millió forintot fizetett ki a beruházónak, a lakásokat áruló, kecskeméti székhelyű BGLS Consulting Kft. nevű cégnek, és azóta futhat a pénze után. És nem egyedül ő járt így. 2004. augusztus 30. volt a határidő, amikor a vásárlóknak kulcsrakész állapotban meg kellett volna kapniuk a lakásokat, de nem készült el az ingatlan. A kivitelező Gen-Ép levonult az építkezésről, állítólag azért, mert nem fizette ki őket a BGLS az elvégzett munkáért. A beruházó ellen felszámolás indult, de még előtte eladta az épülőben lévő társasházat a szintén kecskeméti Credinvest Trans-Logistik Kft.-nek. Ez a cég se fejezte be a társasházat, csak hitegette a lakásvásárlókat, míg végül 2006 februárjában elrendelték ennek a kft.-nek is a felszámolását.

Sokáig az sem volt tisztázva, hogy voltaképpen melyik cég – illetve felszámolójának – tulajdonában van a társasház. Úgy tudjuk, végül a Credinvest-Credit Plusz „nyert”. Most kikértük az ingatlan tulajdoni lapját a kecskeméti földhivatalban, tulajdonosként valóban a Credinvest van bejegyezve, és egy szatymazi székhelyű, ingatlan adásvétellel foglalkozó kft. Utóbbi érdekessége, hogy egyik tagja egy luxemburgi cég. A „szellemházra” több magánszemélynek, vélhetően egykori lakásvásárlónak van jelzálogjoga bejegyezve, van, akinek 52 millió, másnak 84 millió forint, egy követeléskezelőnek 27 millió forint, a NAV-nak 1,5 millió, a Tolna megyei illetékhivatalnak pedig 2 millió forint erejéig.

A társasházban lakásra befizetők igyekeztek magukon segíteni, építőközösséget is alakítottak a ház befejezésére, ám ez a próbálkozás kudarcba fulladt. A károsultak között van olyan, aki három lakásra 25 millió forintot fizetett annak idején, más a házát adta el, hogy meg tudjon venni egy lakást a Csaba utcai társasházban.

 

Az önkormányzattól tavaly megtudtuk, a 2004-ben kiadott építési engedély csak az építési munkák megkezdésétől számítva öt évig volt érvényes, azaz jelenleg már nem az. Sőt, információink szerint tervezési hibák miatt az épület nem is építhető tovább. Azt is közölték, hogy megrekedt építkezések esetében sem az önkormányzatnak, sem pedig az építésügyi hatóságnak nincs eszköze arra vonatkozóan, hogy az építkezés befejezését kikényszerítse, nem élhetnek szankcióval a beruházó vagy a tulajdonos felé.

Bár a károsult lakásvásárlók szerint nagy az esélye annak, hogy az egész „projekt” csak a kijátszásukra, lehúzásukra ment, felelőse máig nincs a történetnek. A NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága lapunkat korábban arról tájékoztatta, hogy az építkezéssel kapcsolatban csődbűncselekmény gyanúja miatt folytattak nyomozást, de „a beszerzett bizonyítékok alapján nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése”, ezért 2011-ben a nyomozás megszüntetéséről határoztak. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!